Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki beszéljen arról, amiről nem „illik”. Barbi diplomamunkája kendőzetlen és őszinte. Érinti a női szépség iránti folyamatos „elvárásokat”, a tökéletességre való törekvésbe fektetett harcot, amin nagyon sok fiatal nő átmegy. A testképzavar egyre általánosabb lesz egy olyan világban, ahol a szépség egy nem létező ideál köré épül. A lányok egyre fiatalabb korban kerülnek a plasztikai sebészekhez, a diétázás, a tökéletesség hajszolása már egészen korán elkezdődik. Az út, amit be kell járnunk saját szépségünk és nőiességünk megértéséért azt hiszem egyre hosszabb és rögösebb. De megéri elindulni, mert ha áttörik a fal, ha megtalálod, hogy a szépség nem a tökéletességben, hanem a teljességben rejlik, ha el tudod fogadni maximálisan önmagadat és a testedet, új utak nyílnak meg előtted.
Barbival gyerekként sok időt töltöttünk együtt és bár az elmúlt pár évben távolabb kerültünk egymástól, története nagy hatással volt rám. Én is tudom ugyanis, milyen, amikor meg akarsz felelni. Amikor küzdesz, hogy mások elfogadjanak és nem találod az utat ahhoz, hogy Te megszeresd saját magad. A tested, amiben nap mint nap élsz. Amiért hálásnak kellene lenned. Amit becsülni, építeni és táplálni kellene, nem pedig sanyargatni egy irreális elvárás nevében. Az én utam sem volt egyszerű, de úgy érzem, megérkeztem. És jó érzés látni, amikor mások is megtalálják a helyüket. more “Láthatatlan betegségem – Mihályi Barbara művészetterápiával gyógyította önmagát”
