6 egyszerű ötlet, amivel idén más lehet a karácsonyod! Még mielőtt vásárolni indulnál…

Az utóbbi években valahogy minden nehézség a téli hónapokban talált meg. Aztán tavaly úgy döntöttem, változtatni fogok, és nem engedek semmilyen külső körülménynek. Hiszen rajtam múlik az is, mennyire hagyom, hogy a külső történések hatással legyenek rám. Azt hiszem ekkor indult meg egy elég erőteljes minőségi változás az életemben. Úgy döntöttem, soha többet nem hagyom, hogy stresszes, túlpörgős, túlaggódós legyen az ünnep. Arra gondoltam, segíthet Neked is, ha megosztom veled ötleteimet, hogyan tudtam visszavenni a rohanásból, a sok szorongásból ezekben a hetekben és hogyan teszem még különlegesebbé az idei ünnepet.

Csinálj valami újat, amit eddig még nem csináltál!

Érdemes néha változtatni a szokásokon. Törd meg a hagyományt és tedd emlékezetessé ezt az estét. Fontos, hogy megtartsunk bizonyos értékeket, de nagyon jót tud tenni az is, ha néha belecsempészel valami új dolgot a megszokottba. Idén karácsonykor valami olyasmit találj ki, amit eddig még sohasem. Legyen ez egy új kezdet.

Rendszerezz!

Készülj fel és gondolj át mindent, hogy mire van szükséged! Az egyik legfontosabb része a karácsonynak a tervezés. Ha mindent időben összeraksz és átgondolsz, akkor sokkal könnyebb dolgod lesz. Nem volt eddig rá időd? Ne aggódj, nekem se. Én is most kezdek neki. De hidd el, 10perc is elég hozzá, hogy mindent leírj egy papírra. Meglátod, sokkal könnyebb lesz, mert nem érzed azt, hogy össze-vissza jár az eszed. Így pontosan tudni fogod mit intéztél, és mi van még hátra.

Spórolj!

Ne vegyél minden évben új díszeket, inkább süss mézeskalácsot a fára is! Hihetetlen szép tud lenni, ha a mézeskalácsokat felfűzöd egy piros-fehér kockás szalagra, és azt akasztod fel! Ráadásul sokat spórolhatsz is vele.

A kevesebb, több!

Keress egyszerű ételeket, ha karácsonyi partit szervezel! Ne vidd túlzásba a pörgést! A karácsony a szeretetről és az egymáshoz fordulásról szól! Vajon valóban azt várja tőled a családod, vagy a barátaid hogy kikészítsd magad és ne lássanak csak a konyhában? Meg lehet ezt oldani például így is:

Ajándékozz élményt!

Ancsa pont erről írt a héten cikket, hogy milyen fontos az idő. Én is ugyanezt gondolom. Talán ez a legtöbb, amit valaha adhatsz a másiknak. Mi lenne, ha idén parfüm, ruha, smink és elektronika helyett valami más kerülne a fa alá? Gyárts kártyákat! Személyre szabhatod, hiszen mindenkinek olyan élményt ajándékozhatsz, aminek tudod, hogy örülne. Lehet ez egy kirándulás, egy vacsora, egy nap a Széchényi fürdőben, vagy egy kávézás is. Nem sokkal többet jelent, ha együtt töltött időt és élményt adsz a szeretteidnek? A mai világban folyamatosan rohanunk valahova, és kevésbé éljük meg a jelent. Talán ez most segíthet abban, hogy változtass.

Vagy készítsd Te a csomagolást!

A gyerekek különösen örülni fognak, ha egyszerű, ámde aranyos rénszarvasok vagy mackók néznek vissza rájuk az ajándékokról. Csak natúr csomagolópapír kell hozzá, kreatív, ötletes és még eredeti is.

És egy dolgot soha ne felejts el. A karácsony nem egy verseny. Nem a megfelelésről szól, hanem arról hogy ne csak magunkban találjuk meg a nyugalmat, hanem próbáljuk meg együtt a szeretteinkkel is megtalálni azt. Még akkor is, ha ez néha kicsit nehezen megy. Ilyenkor azt kell nézni, mi az, ami összeköt, nem pedig azt, hogy mi választ el. Figyelni a közös pontokat. És meglátod, ha Te megváltoztatod a hozzáállásodat a dolgokhoz, a dolgok is azonnal meg fognak változni körülötted! Csak egy kicsi idő kell hozzá. Szerintem a karácsony nem más, mint egy esély, hogy azokkal lehess, akiket igazán szeretsz. Érdemes kihasználni és megélni mindezt.



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.