A lemez két oldala – Kapcsolati játszmák, amikben magadra ismersz

Mindannyiunknak megvannak a maga kedvenc lemezei, amit időről időre szívesen felteszünk, mert szeretjük újra meghallgatni. De vajon a partnerünk is ugyanezt gondolja? Vagy ilyenkor szívesebben letekerné a hangerőt? Esetleg egy másik lemezt tenne fel? 

Április 22-én vasárnap a Premier Kultcaféban jártunk,  ahol a Feldmár Intézet jóvoltából közösen hallgathattuk meg a Janikovszky Éva 92. születésnapjának tiszteletére rendezett darabot. “A lemez két oldala” című előadást  Tollár Mónika rendezte és már 2013 óta sikeresen játsszák több helyszínen.

Mindig ugyanaz a játszma, megint ugyanaz a lemez. Egy-egy vita során mindannyian a saját lemezünket tesszük fel, és futjuk ugyanazokat a köröket. Nem tudunk semmi újat mondani, és ahogy változtatjuk a szerepeinket, úgy sokszor még ellentmondásba is keveredünk önmagunkkal. Ezért is vagyunk képesek ugyanarról a kérdésről hol így – hol úgy vélekedni. 

Mert mindennek két oldala van. Nemcsak a lemeznek, az embernek is. És az ilyet mégiscsak szóvá kell tenni valahogy. Az írónő bravúros humorral, kíméletlenül őszintén, helyenként finom cinizmussal éppen ezt teszi párkapcsolati témákról szóló történeteiben. A történetek mindegyike egy igazmondó tükör, amibe, ha kellő humorral rendelkezünk, és tudunk egy jót nevetni magunkon, nem is olyan fájdalmas belenézni. 

Az egyes történetek a mindennapi életünkből ragadnak ki egy-egy tipikus jelenetet, amelyet az írónő egyszerre két aspektusból is megvilágít. Így meghallgathatjuk a lemez egyik és másik oldalát is. Örök érvényű témák ezek, amelyekben könnyen magunkra ismerünk. Kapcsolataink egyáltalán nem problémamentesek és Janikovszky Éva nem is hiteget minket az ellenkezőjével. Ehelyett kíméletlen őszinteséggel hívja fel a figyelmünket, nők és férfiak, egyformák vagyunk: Kapcsolatainkban játszmázunk és ha kell, kerülőutakba is  belemegyünk. 

Az írónő ítélet nélkül, derűs szeretettel, cinkosan kacsint össze az olvasóval, és egyetlen kiútként arra buzdít, nevessünk egy jót a gyengeségeinken, éppen úgy, mint azt az est két remek színésze, Elek Ferenc és Bánki Gergő tette a közönséggel. 

A felolvasóest  egy interaktív beszélgetéssel zárult,  ahol elhangzott egy fontos kérdés:  “De miért csatázunk, mi helyett csatázunk?” És ez nem hagyott nyugodni. Miért hagyjuk, hogy egy szerelmi kapcsolat hatalmi harcok színtere legyen? Miért akarunk győzni, mikor valójában nincs is kit legyőzni? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha állandó versengés helyett megtanulnánk végre együttműködni, és ha már magunkra ismertünk a szövegekben és szembesültünk gyengeségeinkkel, egy nagyot nevetnénk magunkon.



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.