Az anyai szív soha nem szűnik meg dobogni

Kevés olyan kapcsolat van a világon, amit az idő vasfoga nem kezd ki, de talán az egyik ilyen az édesanyáddal való kötelék. Nemrég arról írtam, milyen pontok szükségesek ahhoz, hogy lelkileg és testileg is azt mondd, felnőttem. Ezek között a pontok között ott volt a szüleidhez fűződő viszony rendezése is, hiszen ahogy minden emberi kapcsolatban, ebben is lehetnek könnyebb és nehezebb időszakok is. Egy gyereknek meg kell küzdenie azzal, hogy a szülei nem tökéletesek, ahogy egy szülőnek is lehet dolga azzal, hogy a gyerekük nem olyan, mint amilyennek ők szeretnék.

Az anya gyerek kapcsolat mégis ennek ellenére azt hiszem örök. Lehettek közel, vagy éppen távol, az anyai szív valahogy soha nem szűnik meg dobogni. Talán ezért olyan nehéz azt elfogadni, hogy míg az anyai szeretet feltétel nélküli, minden más általában feltételekhez kötött. Még a legrosszabb, legnehezebb időszakban is van valami olyan kötelék anya és gyermeke között, amit senki nem képes szétválasztani. Ami nem tudatosságra, hanem érzésekre és ösztönökre épül.

Fotó: Noah Hinton

Szép szokás, hogy minden évben van egy nap, amikor megünnepeljük őket. Az anyukákat, akik képesek bármire saját gyerekükért. Ha kell, kiállnak értük, ha kell, csöndben vannak, ha kell, beszélnek, ha kell, hallgatnak, ha kell hátrébb húzódnak azért, hogy mindig minden esetben védjék és segítsék gyermeküket. Ők akkor is szeretnek, ha éppen mindenki más eltávolodik tőlünk és mindig ott vannak, még ha ez egy gyereknek fel sem tűnik.

Fotó: Alexandra Seinet

Szerencsém van, mert vele lehetek. Mert elmondhatom neki ma is, mennyire szeretem. Hogy örülök, még annak is, ha néha vannak konfliktusaink, mert ettől tudom, hogy őszinte és valós a kapcsolatunk. Szeretem, hogy tisztán, sallang mentesen látom őt és szeretem úgy, ahogy van. Hálás vagyok neki, mert tudom, nem mindig volt egyszerű velem. Örülök, hogy elmondhatom neki, mennyire köszönöm, hogy kibírta három évesen a hiszti korszakot, vagy azokat az estéket tizenévesen, amikor azt sem tudta hol járok. A kamasz éveimet, amikor üvöltettem a zenét, csapkodtam az ajtót vagy sutyiban dohányoztam a szobám ablakában. Köszönöm, hogy minden szakításom után sírhattam a vállán, és hogy megoszthattam vele azt is, amikor boldog voltam. Minden kapcsolatnak megvan a miértje. Hiszek benne, hogy nem véletlen, hogy a szüleink azok, akik. Hálás vagyok, hogy nekünk ilyen kapcsolat jutott. Köszönöm Neked.

Fotó: Jake Young


Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.