Én + Te = Mi

Egy házasságban meglehetősen elmosódott a határ “Én” és “Mi” között. Amint egy picit is nem figyelsz oda, könnyen abba a hibába eshetsz, hogy a partnered életét kezded élni a sajátod helyett.  Az ember könnyen elfeledkezhet magáról, hogy ki is ő valójában, mik voltak a fiatalkori álmai, amelyek idővel veszítettek fontosságukból, és ki tudja már, mióta várnak megvalósításra. Észre sem vettem, hogy mikor, talán a legpontosabb ha azt mondom, egyszercsak, azon kaptam magam, hogy teljességgel belevesztem a kapcsolatba, amiben élek. Már fogalmam sem volt mit is akarok valójában. Aztán feltettem a kérdést. És mi van az álmaimmal? Köszönik szépen, még megvannak, izgatottan várják a megvalósulásukat, csak valahol félúton a nagyon szeretlek és a közös otthon megteremtése között megfeledkeztem róluk. Ha jobban belegondolok, mindig is határozott személyiség voltam, aki pontosan jól tudja, hogy kicsoda és mit akar, aki szereti kijelölni a határait, aztán egyik pillanatról a másikra történt valami. Kiengedtem a kezem közül a saját életem feletti irányítást. Azt gondolom, aki tartós párkapcsolatban él, legalább egyszer átélte már ugyanezt. Még akkor is könnyen megtörténhet mindez, ha nagyon szemfülesek vagyunk.

FullSizeRender-225

És akkor beugrott az Oltári nő című film. Meg az a dolog a tojásokkal. Ismeritek a jelenetet?  Bármennyire is furán hangzik, mégis milyen brilliáns módon reprezentálja, hogy legtöbben nem a saját utunkat járjuk. És akkor rájöttem, hogy nem is nagy a baj. Sínen vagyok. Hiszen megvan. A rántotta. Az lesz az! Biztos ami biztos, nekiálltam elkészíteni az összes lehetséges variációt. Rendben. Maradok a rántottánál.

Akkor és ott teljesen megnyugodtam. Egyenlő felek vagyunk, akik egymás társai. Vannak közös álmaink és egyéni vágyaink egyaránt. Olykor azonban be kell érnünk annyival, hogy egyszerre csak az egyikünk vágya teljesülhet. Most arra vagy kiváncsi, hogy megéri-e? Igen. Mert nincs nagyobb öröm, mint esténként egymás mellé kuporodni a közös kanapéra. És akkor csak mi ketten létezünk. Lehet, hogy kívülről ez végtelenül unalmasnak tűnik, de biztosíthatlak róla, egy kicsit sem az. Nem az, mert végtelenül másként gondolkozunk az életről. Van úgy, hogy teljesen mást akarunk. Ilyenkor egymásnak feszülünk, na de mire is való a közös nevező, és a közös heverő.  Nem igaz?  Képesek vagyunk engedni a másik javára. Hogy csorbát szenved-e az egónk? Természetesen igen. Csak nem éljük meg veszteségként.

FullSizeRender-229

Hogyan ne add fel önmagad egy párkapcsolatban/ házasságban. 

  1. Soha ne szűnj meg arra gondolni, hogy Te és a partnered két különálló individuum. Két test és két lélek.
  2. Ennek a két különálló egésznek mégis egy egységben kell tovább fejlődnie. Ez csak teljes odaadással lehetséges. Ha nem így történik, társak helyett társas szinglikké lesztek egymás mellett. 
  3. A jó házasság alapja, ha két önálló, önmagával békességben élő ember teljes odaadással összeköti az életét. Cinkostársak vagytok, a partnered a legfőbb bizalmasod. Vakon megbíztok egymásban, olvastok a másik gondolataiban. Kiegészítitek egymást. Ő a másik feled. És ez így van rendjén.  De ettől még saját vágyaidról sem kell lemondanod.
  4. Egy házasság csak úgy lehet boldog, ha a felek mindketten boldogok benne.  A társad a szeretőd, a szerelmed, a gyermekeid apja, és a legjobb barátod. A helyzet ennek ellenére korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Folyamatosan szem előtt tartani a saját és partnered javait és igényeit. Hol Te engedsz, hol a másik fél. Hol a partnered ad bele apait, anyait, hol Neked kell odatenni magad. Egyszer Te segíted a párodat, máskor, nehezebb időkben ő tartja benned a lelket.
  5. Szerelmetek egy jól működő kapcsolat, nem csaphat át kölcsönös  függőségbe, vagy alá- fölérendeltségi viszonyba.
  6. Jelöld ki a határaidat. Egyenrangú társak vagytok, a kölcsönös tisztelet és elismerés mindennek az alapja. Nem vagy alacsonyabb rendű a partnerednél. A saját életedben te szabod a szabályokat. Nem kell megfelelned senkinek. Éppen elég, ha önmagadért szeretnek. Mert úgy vagy jó, ahogy vagy. 
  7. Semmi nem tekinthető magától érthetődőnek egy párkapcsolatban. Tartsd tiszteletben a másik vágyait, céljait, de ne felejtsd el a lehetőséget önmagad számára is megteremteni. 
  8. Akit igazán szeretsz, azt támogatod abban, hogy a saját útját járja. Segítenetek kell egymást az önmegvalósításban, és boldogan éljenezni a másik ember hóbortjait.
  9. A szeretet nem csaphat át uralkodásba és lelki terrorba. Partnered nem kényszerítheti rád a saját akaratát. A szeretet felemel és szabadságot ad, kellő teret enged az önmegvalósításnak.
  10. Aki helyesen szeret, az figyelmet fordít Rád és saját magára is. Kölcsönös tisztelet és megbecsülés nélkül nem megy. 
  11. Hagyd, hogy partnered megteremtse magának a saját függetlenségét. Lelkileg, szellemileg és anyagilag egyaránt. Csak egy független, egészséges önértékeléssel bíró nő képes igaz szerelmet nyújtani.
  12. Nem veszítheted el saját magadat! Legyél tisztában az értékeiddel, és ismerd be bátran, Te is letettél már valamit az asztalra.
  13. Köss kompromisszumot, de ne a végletekig. Megalkudni soha nem kell.
  14. Ne add fel önmagad. Attól mert sok közös van bennetek, Ti még két külön világ vagytok. Önálló emberek, akik kölcsönösen tisztelik, kiegészítik, segítik és bíztatják egymást.
  15. Minden ember arra vágyik, hogy szeressék. Ez viszont lemondásokkal is jár. Sokszor választani kell, és olykor bizony a másik javára.
  16. Legyél önzetlen. Ha valamiben engedtél, vagy adtál, a későbbiekben ne hánytorgasd fel, és főként ne várd el visszafelé ugyanazt.
  17. Attól, mert együtt éltek, még nem lehettek folyamatosan egy hullámhosszon és azonos energiaszinten. Hol Te, hol a partnered szorul nagyobb támogatásra, attól függően, kinek  az életben adódik éppen nehezebb periódus. A hangsúly az adok-kapok viszonyon van.
  18.  Egy párkapcsolatban is igény van olykor az egyedüllétre. Túl közel álltok egymáshoz, ezért szükség van némi térre, hogy végre meghalld a saját gondolataidat is. Ha csak egy órára is, de szabadulj ki otthonról, kizárólag csak Te, egyedül. Ugye milyen felemelő érzés? Ilyenkor független, szabad, mindenre elszánt erős nőnek érzed magad, és még jobban tudsz örülni annak, hogy van akinek Te vagy a legfontosabb és otthon vár.
  19. Ne a partneredre támaszkodj, hanem saját magadra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a társadra nem lehet számítani.
  20. Ne zárkózzatok be teljesen. Járjatok társaságba, és ápoljátok a régi barátságokat.
  21. Csinálj valamit kizárólag a saját örömödre, a magad kedvéért. Hagyj magadnak mozgásteret és fedezd fel újra önmagad. Ne add fel a hobbidat, amit a partnered megismerése előtt  oly lelkesen, heti rendszerességgel űztél és örömet jelentett Neked.
  22. Szeress különbözni! Legyél mindig önmagad. Ne akarj hasonulni és olyan lenni mindenben mint a partnered. Tudod, azt szereted amit Ő, azt eszed amit Ő, azt mondod amit Ő gondol.
  23. Ne akarj olyan valaki lenni, akit a partnered maga mellé elképzelt. A legtöbb amit egy kapcsolatban tehetsz, ha mindig önmagad adod. Soha ne akarj egy másik ember kedvéért olyannak látszani, amilyen valójában nem vagy.

FullSizeRender-219

Ui: Te hogyan fogyasztod legszívesebben a tojást? Sütve, főzve, rántottának, vagy lágytojásnak elkészítve? Csak úgy metaforikusan kérdezem. 

 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.