Érzések, értékek, tudatosság és a színház – Interjú Szilágyi Csengével

Biztosan Te is éreztél már ilyet. Ahogy Csengével beszélgettünk, többször libabőrös lettem az interjú alatt. Hogy miért? Egyszerűen érezni rajta, hogy meg meri élni önmagát. Azt csinálja, amit szeret, és amiben tehetséges. Őszinte pillanatokat és nyitottságot éreztem rajta. Ezt utólag is köszönöm neki, mert azt mondja, mostanság zárkózott lett. Jobban szereti megtartani magának a dolgait. Úgy érzi, ha olyan embernek adja ki, aki nem érti, vagy nem érzi azt, amit ő, el tudja értékteleníteni azt, ami számára kedves. Átszellemült beszélgetést folytattunk egy rizstejes kávé mellett: érzésekről, értékekről, tudatosságról, hivatásról, színházról és az élet nagy dolgairól.

Ha három dolgot kellene mondanod, hogy mi tesz boldoggá, mi lenne az?

Család. Ez most nem sorrend, de igazából lehetne az is. A másik kettő pedig színház és a napsütés. A napsütés tényleg nagyon boldoggá tesz. Nem tudom megmondani, mikor voltam utoljára tengerparton, ezért nekem már az is elég, ha elkezd tavaszodni. Télen teljesen el tudom hagyni magam. Aztán jön a tavasz, kisüt a nap és rögtön mindent máshogy élek meg.

Biztos voltam benne, hogy a színház közötte lesz. Mi volt az első pont, amikor realizálódott benned, hogy erre születtél és ezt szeretnéd csinálni?

Nagyváradon születtem. Később aztán átköltöztünk Magyarországra, Kajdacsra. Itt nőttem fel. Ez egy kis falu Tolna megyében. Paks és Szekszárd között van félúton, annak, aki nem tudná. Szóval apukám indított ott egy színjátszó csoportot és csak arra emlékszem, ahogyan könyörgök, hogy én is részt vehessek benne. Nem voltam ugyanis elég nagy hozzá. Negyediktől engedték járni a gyerekeket, én pedig még csak harmadikos voltam. Egy évet kellett várnom, hogy szerepelhessek velük, de még akkor is én voltam ott a legkisebb. Aztán 14 évesen voltam egy Összpróba táborban és akkor, ott összeállt a kép. Nem volt döntés, egyszerűen csak éreztem, hogy ez érdekel. Ez az én utam. Igazából ebben értek sikerélmények is. Szerintem ez az egyik legfontosabb, hogy azt csináld, amiben jó vagy, amiben jönnek a pozitív visszajelzések, mert akkor igazán tudsz szárnyalni és menni előre folyamatosan. Később a gimnáziumban kaptam egy díjat egy színjátszó fesztiválon, emlékszem az is nagyon megerősített. Akkor jöttem erre rá, ha az ember valamiben jó, akkor az motiválja. Hozzá kell tennem, azért gyerekkoromban is sokat szerepeltem és így utólag legalább már összeáll a családnak is a kép, hogy a kislány miért volt ilyen extrovertált. Most már ők is azt gondolják, megérte, bár lehet, hogy akkoriban nem lettem volna a helyükben. Mindig szerepeltem, én szerettem a középpontban lenni, elég „sok” voltam.

A tudatosság mennyire fontos számodra? Sodródsz, vagy inkább célok mentén haladsz előre?

Azt hiszem, hogy mindkettőnek jelen kell lennie az életedben. Kell egyfajta tudatosság, hogy a szakmai részét elsajátítsd, de a jövőn való szorongás, a „Hol leszek?”, „Mit fogok csinálni?”, „Lesz-e mindig munkám?”, „Jönnek majd fiatalabbak és ez milyen hatással lesz rám?” kérdések nem aggasztanak. Tehát ilyen szempontból igen, azt hiszem sodródok. Például a színházváltást sem terveztem be, mégis így hozta az élet. (Csenge tavaly még a Centrál Színház Társulatához tartozott, idén szeptemberben szerződött át a Vígszínházhoz.) Viszont mérhetetlenül tudatos része a szakmának egy-egy szerep kidolgozása, de mindig az adott próbaidőszakra, az adott darabra próbálok figyelni és így egyben tudok maradni.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Szerinted minek köszönheted azt, hogy 26 évesen itt tartasz?

Nem szoktam a koromon gondolkodni. Szokták mondani, „milyen jó, hogy ennyi idősen már itt tartasz”, hogy „felfelé ível a pályád”, hogy „sikeres vagy”, hogy „ennyit dolgozol”, de valahogy én ezt nem így élem meg. Nem szoktam azon gondolkozni, hogy: „ Na, Csenge akkor most hol tartasz?” Egyszerűen csak boldoggá tesz, hogy a Vígszínház társulatában lehetek, de nem a helyre, inkább az emberekre és a feladatokra fókuszálok. Hálás vagyok azért, amim van, de tudom, hogy mindig van lejjebb és feljebb is. Ezzel a hozzáállással próbálok élni.

Sokat dolgozol? Mi a kedvenc karaktered a szerepeid közül és miért?

Rengeteget. Délelőtt próba, este előadás, napközben szinkronok és néha még bevállalok projekteket is. Most lesz például a Tavaszi Fesztiválos utca projekt. (A Tavaszi Fesztivál időpontja: 2016. április 8 – április 24.) Ezt már tavaly is csináltuk egy volt osztálytársammal, a Nagy Danival. A „100 szóban Budapest” pályázatból összerakunk egy 40 perces válogatást, és a városban szerte kirakott piros kockákban fogjuk ezeket előadni. A Vígszínházban különben négy szerepem van, a Centrál Színházban pedig egy előadásom maradt meg. Játszom még a Színház- és Filmművészeti Egyetem színpadán, és az Átrium Film-Színházban is van egy előadásom. Tudod az az igazi, amikor ha reggel kinyitom a szemem és eszembe jut, hogy mit játszom este, belebizsergek. Ilyen például a Mása a Sirályból, a Tajtékos napokból Alise, mindkét darab Fehér Balázs Benő rendezésében és az Abigail Williams az Istenítéletből, Mohácsi János rendezésében. Azt hiszem, a színész úgy van a szerepeivel, mint a festő a képeivel. Nehezen tud igazán különbséget tenni. Mindegyik a gyereke. Most például azzal küzdök, hogy a Mását át kell adnom, mert egyszerűen nem lehet egyeztetni engem. Dolgozol valamivel, bele teszel nagyon sok energiát, mire megjelenik a színpadon, aztán egyszer csak át kell adnod valaki másnak. Ilyenkor hatványozottan érződik, hogy milyen könnyen helyettesíthető az ember. A színészeknél meg ugyebár mégiscsak a személyiséged, amiből összerakod a szerepet, te is megjelensz benne, így aztán nagyon furcsa, ha valaki más jeleníti meg mindazt, amit te alkottál, amit a sajátodnak érzel. Ez az első ilyen helyzet, de hát lesz még rá példa, biztos vagyok benne.

Ki inspirál az életedben és ki a karrieredben?

Nem tudnék egy nevet mondani. Hatással vannak rám a szerepeim, a rendezők, a társulat, a családom, a barátaim. Az az igazság, hogy én magamat szeretem inspirálni. Bár, ha van egy férfi az életemben, akkor ő azért nagyon tud ebben segíteni. Tulajdonképpen azt hiszem, mindig az adott helyzet az, ami ad és előre visz. Azért egy dolgot tudok mondani, ami őszintén inspirál. A szüleim szerelme. 16 éves koruk óta együtt vannak és a mai napig szerelmesek. Ez kívülről is egyértelműen látszik, de ha időt töltesz velük, akkor annál inkább érezhető köztük ez a különleges kapcsolat. Most lesznek 30 éves házasok. Nem is értem, hogy ez hogy lehet. De most komolyan. Olyan ritka az ilyen. Jó, hogy létezik.

A karaktereid személyiségfejlődése egy-egy darab kapcsán, hatással van rád, vagy a te életedre?

Amikor valami újat kezdek próbálni, elkezd az történni az életemben is, ami az adott szereplővel. Biztos, hogy nem csak azért, mert ilyen helyzetben jobban figyelek ezekre a dolgokra. Egyszerűen párhuzamot tudok vonni a saját életem, és az éppen aktuálisan próbált szereplő élete között. Most már megszoktam, eleinte azért nagyon furcsa volt. Viszont nagyon sokat tudok ezekből a helyzetekből meríteni a karaktereim megformálásához. Az életemet át tudom vinni a színpadra, és valójában ilyenkor születnek meg az igazi pillanatok. Én ezeket keresem. Mert amikor teljesen „ott tudsz lenni”, és azok a szavak akár a te szádból is hangozhatnának, engem ez éltet igazán a színházban. Mert az, amikor elfelejtem a színpadon, hogy én most szerepet játszom, annál jobb pillanat nincs. Tulajdonképpen ezért csinálom az egészet. Ezekért a pillanatokért, amikor hirtelen egybeolvad minden. Ez elképesztő érzés.

Fotó: Juhász Lujza
Fotó: Juhász Lujza

Hogyan éled meg, hogy egyre többen ismernek, meg tudod őrizni önmagad?

Nem vagyok egyre ismertebb.

Vissza kell, hogy térjünk erre a kérdésre Csenge. Most komolyan, a Vígszínház oldalán szerepelsz egy óriásplakáton Stohl Andrással, és nem érzed, hogy egyre ismertebb lennél? Tényleg kíváncsi vagyok. Ez hogy lehet?

Jó, hát igazából akkor azt mondom, ezzel én nem foglalkozom. Tudod min szoktam gondolkozni, amikor meglátom a plakáton magam? Hogy mi is volt akkor, amikor az a kép készült. Mert akkoriban valahogy többet aludtam. Komolyan. Én semmit nem érzek ebből és ez nem is fontos számomra. Anyukámmal szoktunk azon nevetni, hogy egyszer azért jó lenne címlapra kerülni. Anyu a Nők lapján szeretne viszont látni, mert hát az a kedvenc újságja, az enyém pedig a Marie Claire. Meglátjuk, melyik lesz előbb. Egész Kajdacs erre vár tulajdonképpen.

Fontos számodra a megjelenés? Szeretsz öltözködni?

Egész áldott nap öltözöm és öltözöm és öltözöm. Régen szerettem. Most? Úgy érzem, hogy semmi értelme, mert úgyis egy perc után át kell vennem a próbaruhámat, vagy éppen a jelmezemet. Alig van rajtam a saját ruhám, úgyhogy igazából mostanában nem figyelek annyira erre. Különben nagy turkálóba járós vagyok. Általában veszek egy két drágább, minőségi dolgot és a többi ruhadarabot turkálóból szerzem be. Legutóbb, a nagyváradi piacon vettem egy olyan bakancsot, hogy nem győzték kérdezgetni az emberek, honnan van, mert ők is szerettek volna egyet.

Fotó: Mészáros Csaba
Fotó: Mészáros Csaba

Ennyi munka mellett marad időd arra, hogy Szilágyi Csenge legyél? Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Őszintén? Mostanában nagyon nincs szabadidőm. Nem is szeretem ezt. Annyit játszom, meg annyit dolgozom, hogy néha azt érzem, teljesen elfogy az energiám. A szabadidőmet ezért is használom ki maximálisan arra, hogy töltekezzek. Családozom, futok, fürdőbe megyek. Sajnos el is hanyagolok mostanában egy-két embert, de addig kell nyomni, amíg van mit. Hiába mennék el a barátaimmal együtt még előadás után, ha tudom, hogy másnap dupla Óz-t játszom (Csenge a Vígszínházban, az Óz, a csodák csodájában játssza Dorothy-t), akkor nem tudok elmenni, mert oda kell hang. Sajnos sokszor rekedt vagyok mostanság. Van, hogy annyit játszom, hogy már nem érzek semmit, mielőtt színpadra mennék. Olyankor elkeseredek, mert tudom, nem azért lettem színész, hogy megszokjam a színpadot. Viszont milyen érdekes az élet, ilyenkor mindig úgy jön ki, hogy lesz pár nap szünetem, és amikor visszatérek a színpadra, visszajön minden. Három nap. Aztán újra érzem a bizsergést, meg hogy szétrobban a testem a közlésvágytól. A hangszalagjaimnak is ennyi idő kell különben.

Merre tartasz? Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Nem gondolkoztam ezen. A terveim között hosszú távon a család szerepel. Fontos számomra a színház, és amíg élek, amíg aktív vagyok, és persze amíg nem esik ki az összes fogam, addig ezt szeretném csinálni. De azt hiszem, talán a gyereknevelés az, ami igazán fontos az életben. Ennek van értelme.  Így hagysz igazán nyomot.

Megosztod velünk egy kedvenc receptedet?

Sajttorta. Premierekre mindig ezt viszek. (Csenge receptjét hamarosan megosztjuk Veled a Gastrobar rovatunkban).

Mi az a mondat, vagy gondolat, ami segít neked, ha éppen elveszettnek érzed magad?

Ha rossz passzban vagyok, vagy rossz dolog történik velem, azt mindig megélem. Különben azt hiszem, ez egy színész betegség. Szerintem nem jó elfojtani. Ha viszont elég, akkor semmi nem tart vissza. Törtetek előre, hogy kikászálódjak belőle. Mi az, ami kihúz a gödörből?

Nem vicc, nekem ez az, ami mindig segít.

 

Első fotó: Takács Gábor



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.