A fény és a sötét harca – mindkettő bennünk él, így tanuljuk meg kezelni

Nehéz ebben a világban igazán önmagadat adni, hiszen minden arról szól, hogy beilleszkedjünk. Ráálltunk a tucat termelésre, így nem az egyéniség, inkább a futószalagon gyártott, tökéletesen hasonló, ami “értékes”. Mire megtalálod önmagad, hogy ki is vagy Te, sallangok nélkül, negatív és pozitív részekkel együtt, hosszadalmas munka.

Mindenkiben van jó és rossz oldal, csak rajtunk múlik, éppen melyiket és milyen arányban szeretnénk előtérbe helyezni. Sokszor futunk bele mégis falakba, a legtöbben ugyanis úgy védik magukat, hogy teljesen elzárják lelkük bizonyos részeit. Ez okozhat gondot akkor, ha mások világítanak át minket – ez akár értékesnek induló kapcsolatokat is tönkretehet- de akkor is, ha saját magunkkal tesszük mindezt. De vajon miért nem tudunk békességben és harmóniában élni saját sötétségünkkel? Hiszen ha mi tudnánk, mások is elfogadnák ezt.

A Müller Péter féle Ji-Kingben van egy mondat, ami ennek kapcsán mindig eszembe jut:

“…a sötétség nem azért utálja a fényt, mert más világnézetet vall, hanem azért, mert az a puszta létével “átvilágítja”, leleplezi hazugságait!”

Vajon csak attól félünk, hogy mások átvilágítanak minket? Mert ha nem akarunk szembenézni ezekkel a részekkel, ilyenkor fejvesztve menekülünk, ez biztos. De mi van, ha saját magunktól is félünk? Ha önmagunk előtt sem merjük átvílágítani a sötét részeket? Pedig mennyivel könnyebben menne az élet és mennyivel harmónikusabban zajlana, ha minderre képesek lennénk. Talán akkor nemcsak mások, önmagunk elől sem menekülnénk. Fel mernénk vállalni azt, akik igazából vagyunk, mindennel együtt. És biztos vagyok benne, hogy kapcsolataink is sokkal kiegyensúlyozottabbak lennének, mert el tudnánk fogadni egymást is. Meglepő, néha mennyire tiszta dolgok alakulhatnak csupán attól, hogy egyszerűen nem számítottunk rájuk. Hogy nem készültünk fel, nem bástyáztuk körbe magunkat, nem akartunk megfelelni, csak éltük a pillanatot. A tiszta, őszinte és nyitott pillanatok pedig előre visznek. Adnak és fejlesztenek minket.  Bármiféle erőlködés nélkül működnek. Úgy, hogy tisztában vagyunk vele, az éremnek mindig van egy másik oldala. És mégis…

Fotó: Clem Onojeghuo


Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.