Hát még mindig nem érted?!

Nők és férfiak. Vénusz és Mars. Lágy és kemény. Szögletes és gömbölyű. Mások vagyunk, eltérő genetikai állománnyal. Ez az eltérés lenne az oka a két nem közötti állandó feszültségnek? Mi lehet a félreértések oka, amiért képtelenek vagyunk egymás mondandóját dekódolni? Másként látjuk a világot. Ugyanazt a nyelvet beszéljük és mégsem értjük egymást. A nőknél a kapcsolat lényege és fenntartója maga a kommunikáció, míg a férfiaknál a beszéd nem jelent többet  puszta információcserénél. 

A férfi gesztusokkal érintkezik, és szívesen hallgat. A nő mindent kimond, és mindenre rákérdez. És a férfiak nem szeretik a kérdéseket. Ha őszinte akarok lenni, nem véletlenül. Nyomós okuk van rá. Köztünk szólva, legtöbben rosszul kérdezünk. Sokszor nem is a válasz kedvéért, hanem csak azért, hogy kirobbantsuk a vitát. Máskor ítéleteinktől hangos maga a kérdés is, vagy ami még rosszabb,  a hangsúlyunkkal képesek vagyunk a másik tudtára adni, hogy nem érdekelnek a válaszok. A férfi ezért jobbnak látja, ha nem mond el semmit, kiindulva abból, hogy amit mond az úgysem jó, sértődés lesz belőle, és évek múlva is felhasználható majd ellene. A férfi hallgatásától a nő megijed, mivel mellőzve érzi magát, egyre türelmetlenebb és feszültebb lesz, és belelovalja magát a kellemetlen helyzetbe. Az erősebbik nem mély hallgatása a nők fejében könnyen oktalan képzelgéseket szül. Nem lézető történeteket kerítünk a nem létező probléma köré, és máris megvan a baj, a lavina elindult. Ismerős a helyzet, ugye?   Az egymás felé fordított kommunikáció nagyban befolyásloja a kapcsolatot, illetve annak minőségét, éppen ezért felelősséggel jár.

fullsizerender-556

Gondolom Te is jól ismered a “Mi a baj szívem? Semmi.” típusú párbeszédeket. Sablonos és erőltetett a kérdés, de mégesem kellen ezt  egy dacos kis  “semmivel”  elintézni. A partnered nem gondolatolvasó. Mély levegő, és maradj higgadt. Mondd el a partnerednek, hogy mi az ami valójában bánt. Nyilván már nem is egyszer szó volt róla, ettől függetlenül ne lepődj meg, ha mindez életed szerelmére sokkoló újdonságként hat. Ha egy férfi kérdez, akkor garantáltan kíváncsi. Még ha nem is tűnik annak.  Egy férfi sem ért az elejtett célzásokból és kétértelmű utalásokból. Az ilyesmit meg sem hallja.

Amint  partnerünk elnémul, mi azonnal verbális támadásba lendülünk, mivel ilyenkor  hajlamosak vagyunk úgy érezni, partnerünk már nem szeret, ezért nem kívácsi ránk. A nem kommunikáció  is egyfajta kommunikáció, amely minket azonnali cselekvésre ösztönöz, és ez nem mindig jól sül el. Ha a társad félrevonul, és szemmel láthatólag rágódik valamin, ne gondolj rögtön a legrosszabbra. Állj le az aggodalmaskodással, és tartózkodj a kérdésektől! Nem veled van a baj. Ne kezdj kétségbeesett fantáziálásba, mert ettől az erősebbik nem minden bizonnyal kétségbe esik. A férfiak szeretik a problémájukat önmagukban megoldani. Éppen ezért, ne zavard meg benne, mert ezzel könnyen az őrületbe kergetheted. Egy nő hallgatása egészen mást jelent. Az mindig beszédes.  Igazából azért hallgatunk, mert közben arra várunk, hogy partnerünk hallgatásunk oka felől érdeklődjön. 

fullsizerender-554

Azt gondolom, ha egy kapcsolatban probléma merül fel, legyen az bármilyen apró, meg kell beszélni. Minden körülmények között beszélek a problémámról, és azáltal hogy kimondom, már  fel is dolgozom azokat. Addig a partnerem szerint a napi problémák folyamatos átbeszélése az, amely hosszú távon zűröket okozhat. Neki ilyenkor bőven elég, ha egymás közelében tartózkodunk, mondjuk úgy, hogy ő sportot olvas, én meg csendesen mellé fészkelem magam.  Ugyanakkor nagy szükség van arra, hogy érdemben tudjunk beszélgetni egymással, hiszen a társadat nemcsak a tettei, hanem a kommunikációja alapján ismerheted meg igazán. Szóval nem árt tisztában lenni  azokkal az apró kis különbségekkel, amelyek férfi és nő kommunikációját általánosságban jellemzik.

A férfi beszéde logikus, lényegretörő és rövidre zárt. Megnyilatkozásával az önállóságát hangsúlyozza, míg a női beszéd legtöbbször egy kapcsolat megléte, illetve annak hiánya körül forog. A férfi kommunikációja pusztán tények közlésére  és az igazság vázolására, rosszabb esetben elfedésére szolgál, és nem a partner megörvendeztetésére vagy gyönyörködtetésére. És ez nekünk sokszor rosszul esik. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb férfi bókolni csak az udvarlási fázisban szokott. Vegyes társaságban viszont kifejezetten kedvelik a  nyilvános megszólalásokat. Ilyenkor szívesen szónokolnak, érvelnek és folytatnak tudományos diskurzust, amin mi nők csak finoman mosolygunk. Mert igenis vannak helyzetek, amikor a férfi uralja a kommunikációt. 

Mi nők, szeretünk hangot adni az érzelmeinknek. Odavagyunk a párbeszédes formáért, a világmegváltó beszélgetésekért. Az aggodalmunkat, a gondoskodásunkat, és a gyengédségünket létszükséglet szavakba önteni. Kommunikációnk mindig egy kapcsolat fenntartására irányul, legyen az szerelmi, baráti, munkahelyi vagy családi. Beszédünkben folyamatosan menteni szeretnénk valakit. Miénk az összetartó szerep, ezért sokszor nehezen ismerjük be, van amit már régen nem érdemes összetartani. Szeretjük körbeírni a dolgokat, és sokszor finomítunk a mondandónkon. Szívesen célozgatunk és teszünk rejtett utalásokat, dacára annak, hogy az erősebbik nem egyáltalán nem ért belőle. Szeretünk kritizálni és mások mondandóját részletekbe menően kielemezni. Hajlamosak vagyunk a saját szavunkba is belevágni, és olykor az is megesik, hogy  megfeledkezünk magunkról. Ilyenkor fittyet hányunk a nyelvi tabukra, pedig nőnek lenni a megfelelő nyelvhasználatot is jelenti. A férfiak pedig egyáltalán nem kedvelik az efféle nyelvi túlkapásokat. És ami még rosszabb, ha dühösek vagyunk, gyakran túlzásokba esünk. A férfiak pedig hajlamosak mindent szó szerint érteni, és szeretnek pontosan fogalmazni. Nem tolerálják az efféle mértéktelenséget sem. Kivéve az ágyban, mert az ugye más helyzet, de ebbe inkább most ne menjünk bele.

Sokat beszélünk és sokszor elbizonytalanodunk. Olykor csak megértésre és együttérzésre vágyunk, legkevésbé jó tanácsra és racionális megoldásra. De könnyen megesik, hogy falakba ütközünk, hiszen az erősebbik nem kommunikációja erősen megoldáscentrikus, mintsem empatikus, ezért nem nagyon értik mi is az, amire voltaképpen ilyenkor szükségünk van. Így aztán a legritkább esetben képesek vigaszt nyújtani, vagy együtt érezni.

Mi nők azért ülünk össze, hogy beszélgessünk kapcsolatról, házasságról, gyerekekről, megcsalásról, és mondjuk mellékesen megiszunk egy pohár bort mellé,  ezzel szemben a férfiak mindent a borkostolásnak rendelnek alá, és mellékesen beszélgetnek egy keveset, mondjuk a borokról. 

fullsizerender-557

De hogyan vagyunk képesek ennyire félreérteni egymást? Közös életet élünk és gyakorlatilag mindenről másként gondolkodunk, így lehetséges az, hogy egy ártatlan megjegyzésből hatalmas vita alakulhat ki. 

A viták nem arra valók, hogy megnyerjük őket. Egyik félnek sem kellene a másik felé kerekedni. Egy kapcsolat, egy házasság nem a vetélkedésről szól, hanem a szövetségről, a kompromisszumról, és a közös megoldásokról. A veszekedés nem párbaj, amit megnyerni kell, hanem megegyezni és megbékülni. Újra tudni egymásra mosolyogni. A végén nincsen nyertes és vesztes. Egy kapcsolatban nem a győzelem, az erő fitogtatása a lényeges, hanem egymás támogatása. A vitákat nem csatákkal kell lerendezni, hanem kompromisszummal és ölelkezéssel. 

Gyengédségre vágyunk, miközben a szavaink sokszor durvák és kemények. Persze mások az elvárársaink ezért másképpen is kommunikálunk. Amit viszont mindkét fél elkövet, hogy magából indul ki, ezért sokszor teljesen félreérti a másikat. Érdemes lenne ezen elgondolkodni. Miért ne lennénk nagyvonalúak, és mutathatnánk megértést a másik nem felé. Van egy közös nyelv, amit midkét nem beszél, csak nem feltétlelül gyakorolja. Ez a kölcsönös tisztelet nyelve. Higgyétek el, csodákra képes. 

fullsizerender-565



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.