Így is lehet újévi fogadalmakat tenni! Változtass, hogy változhass!

Hogy állsz az újévi fogadalmakkal? Én mindig is utáltam őket. Aztán egyszer csak rájöttem teljesen rosszul használom az egészet. Azért nem sikerül évről évre betartanom, amiket szeretnék, mert nem jól kezdek neki. Ezért pár éve kialakítottam a saját kis módszeremet. Nekem bevált, meglátjuk, Neked hogyan tetszik.

Évekig küzdöttem azzal, hogy dohányzom. Szerettem dohányozni, de tudtam, hogy nem egészséges. Aztán jött egy betegség, ami miatt abba kellett hagynom és akkor, ott hoztam egy döntést, hogy később se szeretnék rágyújtani többet. A fogadalmak is pont ilyen döntésen alapulnak. És hogy miért nem volt benne a szilveszteri listámban, hogy le akarok szokni? Mert tudtam, hiába írom oda, nem akarom igazán. Mert ahhoz, hogy változtassak, kell valami belső meggyőződés. Hogy ez honnan jön? Fogalmam sincs. Annyi ideig akarunk folyamatosan változtatni, de mégsem sikerül, aztán egyszer csak megszületik a belső meggyőződés, hogy ez kell, vagy éppen nem kell nekünk. És akkor, ott megszületik a döntés is, és nem hibázunk többet.

Szóval az első szabály, hogy mindig olyan célokat keress, amiket tényleg, belső meggyőződéssel akarsz elérni. És persze ne várd a csodát, hogy majd belerepül a kezedbe készen, és már el is értél mindent. Dolgozni is kell érte.

Fotó: Aaron Burden

Szeretem a szeánszot, ahogy év vége előtt valamikor bekuckózom, és szánok erre egy órát. Leülök, átolvasom, mit írtam le tavaly, megnézem meg tudtam-e valósítani őket, mi az, ami közben máshogy alakult az életemben, mert esetleg rájöttem mégsem az a jó nekem. Ha Te is szeretnél tudatosabb lenni és kipróbálni ezt a módszert, ezeket a pontokat érdemes követni!

  • Csinálj egy összefoglalót az idei évedről. Mi történt Veled, milyen jó dolgok értek, milyen nehézségeken mentél keresztül, amitől erősebb lettél? Változott-e valami az életedben, esetleg Te változtál-e? Ez a legjobb tükör, amit magadnak állíthatsz, hiszen általa azt is látod, ha bizonyos dolgokban ugyanott tartasz és nem sikerült előrébb jutnod. Ez ne keserítsen el, inkább keress megoldást arra, hogy idén máshogy legyen.
  • Ha már tavaly is volt listád arról, mit szeretnél elérni, nézd meg, mi az, amit sikerült teljesíteni. Ha van olyan pont, amit nem tudtál kipipálni a listán, gondold át, hogy miért lehet ez. Az is lehet, hogy a megvalósítás több időbe telik, mint egy év, vagy lehet, közben annyit változtál, hogy már más dolgokra vágysz. Ezek is alakulhatnak idő közben.
  • Aztán jön a kedvenc részem. A jövő évi tervek! Itt kétféle dolgot is csinálok egyszerre.
  • Először is össze szoktam szedni egy nagyobb listát, ahol felsorolom pontokban azokat a dolgokat, amiket szeretnék elérni, amiben szeretnék tovább lépni, fejlődni. Ezek között sokszor olyan célok is szerepelnek, hogy például szeretnék egy laptop-ot, de olyanok is, hogy szeretném tartani a heti két futást.
  • Aztán ha ez kész van, felosztom öt területre a kis életemet, és összefoglalom pár mondatban, mire is vágyom ezeken a részeken: a munkámban; a munkán kívül- hobbi, alkotás, sport, művészet; önfejlesztés, önismereti munka; párkapcsolat. És van még egy pont, amit fontosnak érzek minden évben, hogy mi az, amivel segíteni tudok az embereknek. Ez nálam az írás, de a húgom például beteg gyerekekhez jár be angolt tanítani. Valami olyat keress, amitől azt érzed, hogy adni tudsz. Amivel segíthetsz másoknak fejlődni, mosolyogni, szebbé tenni a napjukat.
  • És a végén mindig keresek egy idézetet. Bár sokszor az idézet talál meg engem. Egy olyan gondolatot emelek ki, ami az egész következő évemre szeretném, ha hatással lenne. Valamit, ami erővel tölt el, ami segít hinni és kitartani azokban, amiket elterveztem.
Fotó: Ian Schneider

Minél részletesebben fogalmazod meg, mit is szeretnél, annál könnyebb lesz elérni. Érdemes az év közben is néha-néha rápillantani, hogy hol tartasz, mert ez is segít az irányok megtartásában. Én abban hiszek, hogy ha valamit eltervezel, azt el is tudod érni. Miért? Mert ha meghatározod az irányokat, a döntéseidet nemcsak tudatosan, hanem tudat alatt is így fogod meghozni.

Tudom, ijesztően hangzik pontosan leírni a fogadalmakat, mert mi van, ha nem jön össze? De képes vagy bármire, ha tényleg akarod. És ezt tudnod kell, mielőtt az egészbe belekezdesz. Merj nagyot álmodni, és legyenek hozzád méltó céljaid. Hiszen ha mindig alacsonyra teszed a mércét, bár biztosan átugrod őket, nem biztos viszont, hogy haladni is fogsz előre. Van Oprah-nak egy mondása, amit nagyon szeretek. Arról szól, hogy nincs titok az életben. Bármit el tudsz érni, ha dolgozol érte. Én ebben hiszek. És az az igazság, hogy be is válik.



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.