Döntéseink tükrében

Számtalan helyzet létezik, amikor az élet döntés elé állít. Kötődhet ez emberekhez, célokhoz, vágyakhoz, karrierhez vagy csak úgy önmagadhoz. Változtatni mindig olyan nehéz. A változáshoz rengeteg energia szükséges. Sokszor, amint nagy a tét az új dolgok indulásánál, inkább visszatérsz a megszokotthoz. De azt tapasztalom, ha egyszer végre ráveszem magam, hogy szembe nézzek a félelmeimmel, ami miatt nem megy, akkor utána viszonylag könnyedén meg tudom hozni azt a döntést, amit igazán magaménak érzek. És ami a döntésnél is fontosabb? Természetesen, hogy kitarts mellette. more “Döntéseink tükrében”

Egyszer fent, máskor lent

Ki ne ismerné az élet nagy igazságát, hogy minden hullámzik, és minden folyamatosan változik. Az interneten böngészve, olykor mégsem ez a mondat fogalmazódik meg bennem. A közösségi média előnye és hátránya egyaránt, hogy mindenki azt kommunikál magáról, amit szeretne. Főként szép és jó dolgokat. Mindent be lehet csomagolni, ha jól van tálalva, mindenki megveszi. Te pedig, külső szemlélő már csak azt látod, hogy körülötted minden és mindenki olyan tökéletes és olyan jól van. Teljesen mindegy, hogy mi a valódi tartalom mögötte. Az számít csak, hogy amit eladnak vele, az a „perfection“ jegyében történjen. Tökéletes karrier, tökéletes család vagy egy tökéletes párkapcsolat, a tökéletes élettel. Vajon azokat a bizonyos hullámokat tekintve, valóban alulmaradtam azért, mert éppen egy ponton nem tudom ugyanazt az eredményt felmutatni? more “Egyszer fent, máskor lent”

Isten a tenyerén hordoz minket, csak néha szeret tapsolni

Érdekes érzés ráérezni az embernek a saját erejére. Ráébredni arra, hogy nem kellenek mások ahhoz, hogy értékesnek, vagy erősnek érezd magad. Persze nem azt mondom, hogy nem jó a visszajelzés, mert jó és szükséges, de azt hiszem, nem ettől leszel igazán boldog. Mert amikor az ember alól kicsúszik a talaj – és ilyen a változások által viszonylag gyakran történik velünk -, nem fog tudni kapaszkodni másba. Mindig magaddal kell a legőszintébb kapcsolatot felépítened, mert saját magadat soha nem fogod cserben hagyni. A bajban mindig lesz kihez fordulni.

Valahogy a mai világban minden olyan gyorsan megy. Az emberi kapcsolatok is teljesen átalakultak. Minden egy perc alatt történik meg, és mindent a világ elé tárunk azonnal, hogy érzéseket váltsunk ki a környezetünkben lévő emberekből. Másokkal foglalkozunk, nem pedig magunkkal, hogy visszajelzéseket kapjunk tőlük, mert nem elég boldognak lenni, mindenki elismerését be szeretnénk zsebelni. Valós kapcsolatok ezek, valós érzésekkel? És mi magunk mennyire vagyunk valósak? more “Isten a tenyerén hordoz minket, csak néha szeret tapsolni”

Page 12 of 12
1 10 11 12