7 szerencsehozó tárgy, amit érdemes az otthonodban tartanod 

Azt mondják a szerencse önmagában nem elég. Jelentősége akkor van igazán, ha felkészült vagy, és meg tudod ragadni a kívánkozó alkalmat is. Persze az élet olykor zavarbaejtő módon keveri a kártyákat, és a szerencse annyira kiszámíthatatlan és szeszélyes, hogy nem árt, ha elővigyázatosságból beszerzünk az otthonunkba olyan tárgyakat, amelyekről a feng shui úgy tartja, hogy szerencsét hoznak. Minden apróság számít, igaz? more “7 szerencsehozó tárgy, amit érdemes az otthonodban tartanod “

Egy apró gyakorlat, aminek óriási hatása van

Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amelyek félelmet keltenek bennünk. Például egy vizsga előtt vagy egy új munkahelyen, amikor azon aggódunk, hogy mi történik, ha nem sikerül, és vajon elég jók leszünk-e. Az ilyen gondolatok hatással vannak a testünkre és az elménkre is, és ez feszültséget, nyugtalanságot és álmatlanságot is okozhat.  more “Egy apró gyakorlat, aminek óriási hatása van”

A tudás, amire minden nőnek szüksége van – Jótanácsok Michelle Obamától

Michelle Obama példakép minden nő számára. 2009 és 2017 között az Egyesült Államok első afroamerikai First Ladyje számos társadalmi ügy szószólója volt. Kampányolt az egészséges táplálkozás és a nők taníttatása mellett, támogatta a katonai veteránok családjait, és harcolt a gyerekkori elhízás ellen. Üzletasszony, ügyvéd, feleség és családanya egyszerre, mindemellett a stílusa is lélegzetelállító.  more “A tudás, amire minden nőnek szüksége van – Jótanácsok Michelle Obamától”

Élni tanít és szeretni – 10 alapigazság, amit a Micimackóból tanultunk

Ugye neked is nagy kedvenced volt Micimackó és a Százholdas Pagony lakóinak története? A. A. Milne 1926-ban megjelent könyve nemcsak gyerekeknek készült, hanem gyermeklelkű felnőtteknek is. És fogadjunk, hogy te is közéjük tartozol, hiszen mindannyiunk szíve mélyén él egy megölelni való kisgyerek. A kedves csakcska mackó és barátainak története élni tanít és helyesen szeretni. Szerelemről, barátságról és bajtársi szeretetról mesél nekünk. more “Élni tanít és szeretni – 10 alapigazság, amit a Micimackóból tanultunk”

Tedd boldoggá magad – 10 hatékony gyakorlat, ami tényleg működik

Hogy milyen boldog vagy, az sokkal inkább a gondolkodásodtól és kevésbé a külső körülményektől függ. A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy az adott szituációban a félig tele poharat látod a félig üres helyett, azaz inkább észreveszed a helyzet pozitív aspektusait, ahelyett, hogy a negatívakra fókuszálnál. Ez azt is jelenti, hogy bízol magadban és a lehetőségeidben, és olyan dolgokba fogsz, amelyet mások lehetetlennek tartanak megcsinálni.  more “Tedd boldoggá magad – 10 hatékony gyakorlat, ami tényleg működik”

Minden napra egy mantra  – a sikeres életért

Nyitott vagy a változásra, és úgy érzed, minden jót megérdemelsz? Ha tudatos vagy, fontos számodra, hogy a külső és belső világodat egyensúlyba hozd, és szeretnél tisztába kerülni önmagaddal, akkor MANTRÁZZ. A kimondott szónak ereje van, segítségével pozitív irányba alakíthatod vele az életed.  more “Minden napra egy mantra  – a sikeres életért”

Energiaszegényen indul a január? 10 motiváló idézet, hogy az idei év végre neked dolgozzon

Új év, új élet, így szól a mondás, mégis a január az a hónap, amikor a legtöbben úgy érezzük, kifogytunk a szuflából. Minden energiánkat arra összpontosítottuk, hogy varázslatossá tegyük az év végét, így nem csoda, ha 2019 első heteiben ahelyett, hogy az új céllkitűzéseinken dolgoznánk ürrességen és kimerültségen kívül mást nemigen érzünk. Pedig minden csak elhatározás kérdése.  more “Energiaszegényen indul a január? 10 motiváló idézet, hogy az idei év végre neked dolgozzon”

Amikor elkezdtem szeretni önmagam – Ezt tanította nekünk Charlie Chaplin önmagunk szeretetéről.

A következő mesét önmagunk szeretetéről Charlie Chaplin írta a 70. születésnapjára. Ezek a sorok egyszerűen gyönyörűek. Pontosan megmutatják, mennyire fontos az, hogy pozitívan gondolkodjunk magunkról, és kövessük szívünk utasításait. Olvassátok szeretettel, és merítsetek belőle erőt a borús napokon! more “Amikor elkezdtem szeretni önmagam – Ezt tanította nekünk Charlie Chaplin önmagunk szeretetéről.”

Mélyrepülés a kapcsolatainkban! Vajon hova vezet mindez?

Szeretek kommunikálni és elég sok emberrel találkozom nap, mint nap, így a történeteiket is sűrűn megosztják velem. Ahogy figyelem a kapcsolatokat, egyre inkább szembetűnő: a minőségi kommunikáció, az odafordulás hiánya olyan mértéket ölt, ami hatalmas károkat okoz viszonyainkban. more “Mélyrepülés a kapcsolatainkban! Vajon hova vezet mindez?”

Így legyél magabiztos – 3 tipp, ami azonnal működik

Szeretnél magabiztosabb lenni? Mielőtt elolvasnád a tippjeinket, érdemes átgondolnod, hogy hol van az problémás terület az életedben, ahol szeretnél sokkal öntudatosabb lenni, jobbanmondva fogalmazd meg pontosan, mit akarsz elérni, és jelenleg mi az, ami ebben megakadályoz.  more “Így legyél magabiztos – 3 tipp, ami azonnal működik”

Page 2 of 13
1 2 3 4 13