Kivetített álmok, illúziók a megújulás vágyával

Hiszek abban, hogy hatalmunk van „varázsolni”. De nem vagyok ezzel egyedül. A The Secret, az Agykontroll, az önmegvalósító könyvek ( és még sorolhatnám) mind-mind erre a folyamatra épülnek. Azt mondják, ha hosszú ideig hiszel valamiben, meg is fogod kapni. Az egész a vágyad meghatározásáról, a kitartásról és a befektetett munkáról szól. Mindig csak egy kicsivel előbbre, lépésről lépésre. Ha már tudod, hogy milyen céljaid vannak, merre akarsz menni, és minden nap ezekkel kelsz – fekszel, akkor napközben is minden döntési helyzetnél (még ha adott esetben észre sem veszed) erre irányulnak majd cselekvéseid. Egy idő után pedig tényleg bevonzod és eléred mindazt, amit szeretnél.

Persze nemcsak jól, rosszul is elsülhet ez a kis kaland, vágyaid megfogalmazása során. Összerakod az álomférfit, az álomnőt, az álomházat, az álomkarriert anélkül, hogy belegondolnál, mivel is jár mindez. Anélkül, hogy a képek mögé tartalmat és valós helyzeteket tennél. Mert hát a sok kívülről ért inger összerakja helyettünk, hogyan is „kellene” kinézni a tökéletes életnek. Hogyan is „kell” kinéznie A férfinak, A nőnek, A kapcsolatnak, A házasságnak, A karriernek. De hogyan lehetséges az, hogy mindenki ugyanazt a típusú férfit vagy nőt, házat, életet, karriert akarja élni? Szerintem sehogy. Ellenben ha különbözőek a vágyaink, talán nemcsak a külső vázat, hanem a belső tartalmat is ki kellene találni ahhoz, hogy meg tudd magadnak határozni a megfelelő irányokat. Követni a csapásvonalat mindig sokkal könnyebb, de hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő. Főként akkor, ha ezt már csak akkor vesszük észre, amikor elértük azt a bizonyos célt, amit a sajátunknak hittünk. Ott áll előttünk feketén – fehéren képzeletünk tárgya, de a tartalma nem passzol ahhoz, ami mi magunk vagyunk. Hogyan lehet mindez?
rozsa

Az Egó hatalma óriási. Így könnyen élhetünk a biztos rosszban olyan pótszerekkel, melyek felemelnek minket magaslatokba, ahonnan fel sem tűnik a tartalmatlan, ámde igen kényelmes élet. A kertes ház, a kutyával, meg a gyerekekkel, ami mellé rossz házasság párosul. Vagy hírnév és karrier, ami igazából nem is a sajátunk, mert szüleink választották helyettünk. Pénz és csillogás, tökéletesen összerakott emberek és élet, de unalmasan eltöltött órák, érzelemmentes kapcsolatok és felszínes, lelketlen beszélgetések.

Az imaginálás művészetének elsajátításához igazi bátorságra van szükség. Ahhoz, hogy a legmélyebb vágyainkból valóság legyen, valódi tartalmat is kell tennünk a fejünkben összeállt képek mellé. Mert csak így lesz teljes a várva várt cél. Így teremthető tartalmas jövő a jelenben.

 

 „Meg akarsz újulni, mégis amikor az újdonság az ajtón kopogtat visszariadsz, hátrálni kezdesz, elrejtőzöl a régi dolgok mögé. Ez dilemma.

Miként újulhatunk meg? Hiszen mindenki szeretne megújulni. Bátorságra van szükség hozzá, és nem hétköznapi bátorságra – különleges bátorság kell hozzá. De a világ tele van gyávákkal. Ezért állt meg az emberiség a fejlődésben. Hogyan fejlődhetnél, ha gyáva vagy? Minden új lehetőségtől visszariadsz, behunyod a szemed. Hogyan fejlődhetnél? Miként létezhetnél? Csak színleled a létezést.

Ha azonban nem tudsz továbbfejlődni, találnod kell valamilyen pótszert, amely növekedhet helyetted. Nem tudsz fejlődni, de a bankszámlád növekedhet – ez egy pótlék. Nem igényel bátorságot, illik a gyávaságodhoz. A bankszámlád gyarapodásnak indul, és lassanként elhiszed, hogy te magad gyarapodsz. Nő a tekintélyed. A neved, és a hírneved növekszik és azt hiszed, hogy te fejlődsz? Egyszerűen áltatod magad. A neved nem te vagy, ahogy a hírneved sem. A bankszámlád sem azonos a lényeddel. Ha azonban a magad létezésére gondolsz, reszketni kezdesz, mert ha fejlődni akarnál, le kell győznöd a gyávaságodat.”

/Osho: Bátorság – A félelemnélküliség művészete/

Ijesztő mást választani, mint amit megszoktunk, vagy mint amit látunk magunk körül. Hiszen a biztos régivel mindig jobb takarózni. Még ha nem is igazán az, ami téged boldoggá tesz. És hát sokszor vissza is menekülsz. Mert az új dolgok csak nehézségeket hoznak. De csak akkor lehetsz szabad, ha szabaddá teszed önmagad. Ehhez pedig el kell engedned azt, aki voltál, hogy ne menekülj többet vissza a biztonságot adó „pótszerek” közé. Mert így válhatsz azzá, aki igazán lenni szeretnél. Azzá, aki tartalmat tud rakni megálmodott vágyai mögé.

wherethemagic

Ne mások álmát kövesd. Magad határozd meg, mi az, amit szeretnél. Most gondold végig mindazt, amit kívánnál. Felelősségteljesen. Összegezve a tartalmat és a fejedben lévő képet is. És reggelente, amikor felkelsz, képzeld magad elé mindezt. A valódi dolgokért megéri bátornak lenni. Nemde?



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.