A konyha és én, na meg a szerepek

Az utóbbi időben rádöbbentem, nem igazán szeretek főzni. Megcsinálom, mert muszáj valamit enni, de nem ez a kedvenc elfoglaltságom. Persze előfordul, hogy kedvem is van hozzá, de az arányokat tekintve ez a ritkább eset. Viszont jobban belegondolva, erről egyik kapcsolatomban sem beszéltem. Sőt. Inkább pörögtem, forogtam, új recepteket kerestem, sütöttem, piacra jártam, hogy mindenből megvegyem a friss hozzávalókat és még újat is tegyek le az asztalra. (A piacra járást különben nagyon szeretem.) Aztán egyszer csak belém hasított az érzés. Tulajdonképpen miért is csinálom én ezt? Miért gondolom, hogy olyan dologba kellene tennem energiát, amit nem is igazán szeretek?

 

A nő jól főz és otthonosan mozog a konyhában. Bár tudjuk jól, Carrie Bradshaw óta mégsem annyira evidens, hogy a nő megfeleljen ennek a szerepnek, én mégis úgy éreztem, ezt így „kell”.

 

Elkezdtem sorra venni azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt években magamra aggattam bizonyos szerepek miatt. De vajon egyedül vagyok ezzel a helyzettel? Aztán abba gondoltam bele, milyen sok féle szerep létezik körülöttem. A feleség, a férj, az anya, az apa, a testvér, a karrierista, a szingli, az elvont, a magányos farkas, a hódító és még sorolhatnám. De ha csak annyit mondok: „a Nő”, mindenkinek ezeregy asszociáció ugrik be róla. Címkézünk. Élethelyzeteket, embereket, viszonyokat egyaránt.

Vannak társadalmi elvárások, családi minták és ezeknek a keveréke aztán össze is áll az ember fejében egy képpé. Ilyen feladatai vannak egy anyának, így néz ki egy tökéletes házasság, ha valakinek fontos a karrier, az csak törtető lehet és így tovább. Miközben másokat beskatulyázunk és legyártjuk a sztereotípiákat, észre se vesszük, hogy azt csináljuk, amit nem szeretnénk. Mert nem látjuk, hogy közben önmagunkat is felcímkéztük. Hozzuk a szüleink mintáját, amit mi teljesen máshogy szerettünk volna csinálni, csak aztán attól meg már féltünk, hogy igazán változtassunk.

 

Számot vetettem magammal. Milyen is vagyok én? Mi az, ami tényleg rám jellemző és mi az, ami csak egy felvett szerep? Amit külső nyomás, vagy az elvárások miatt aggattam magamra.

 

Elkezdtem kihúzogatni olyan dolgokat a listámról, amelyek nem érdekelnek. Amiknek igazán mélyen nem szeretnék eleget tenni, mert egyszerűen nincs rá indíttatásom. És ami maradt, az legalább én vagyok. Az értékrendembe illő hiányosságaimon pedig nap, mint nap dolgozom. Nem másokért, hanem önmagamért. Ha valaki szeret, akkor így is szeret. Nem szabad például, hogy azon múljon egy kapcsolat, vajon a másikat várja-e otthon meleg vacsora minden áldott nap. Persze ha valaki szeret főzni, teljesedjen ki benne. Csak ne a szerepek és az elvárások miatt csinálja. Ne megfelelésből. Hanem élvezetből. Azért mert imádja.

 

Fotó: Pinterest



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.