Ma van a Magyar Költészet Napja

A Magyar Költészet Napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük Magyarországon. Az ünnep alkalmából  országszerte irodalmi estekkel, előadásokkal, emlékülésekkel, közös verséneklésekkel, felolvasásokkal, könyvbemutatókkal, költőtalálkozóval, megzenésített versekkel, versmondó versenyekkel és rendhagyó irodalom órákkal tisztelegnek a magyar líra előtt.

Szóljon ma minden a költészetről. Forogjon ma minden a szerzők, a műveik és az olvasók népes tábora körül. A költészet közügy, hiszen mindenkire tartozik. A vers igenis élő és népszerű műfaj. Létszükséglet. A létre adott reflexió.

Budapesten és országszerte is számos irodalmi esemény közül válogathatsz. A legizgalmasabb programnak idén is a már hatodik éve megrendezésre kerülő Versmaraton ígérkezik.

A Versmaraton keretében közel száz mai magyar költő olvassa fel verseit Az év versei 2016 című antológiából. A szerzők 10 és 22 óra között óránkénti bontásban olvassák fel költeményeiket.  A Versmaratont online élőben is nyomon követheted, és a teljes hanganyag idén is elérhető lesz  audio DVD-n. A Versmaraton záró rendezvényét a Budapest rendezvényhajón tartják. A dunai 3-4 órás hajóút során fellépnek a Versmaratonon résztvevő költők.

A Versmaraton helyszíne: Budapest, Pollack Mihály tér 8. (Magyar Rádió Márványterme)

Szeretném veletek megosztani az egyik kedvenc versemet, amelyet életem minden fontosabb pillanata előtt újra és újra elolvasok. Neked is van ilyen versed? Megosztanád velünk?

József Attila 

ESZMÉLET

1

Földtől eloldja az eget

a hajnal s tiszta, lágy szavára

a bogarak, a gyerekek

kipörögnek a napvilágra;

a levegőben semmi pára,

a csilló könnyűség lebeg!

Az éjjel rászálltak a fákra,

mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent

képeket láttam álmaimban

és úgy éreztem, ez a rend –

egy szálló porszem el nem hibbant.

Most homályként száll tagjaimban

álmom s a vas világ a rend.

Nappal hold kél bennem s ha kinn van

az éj – egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret

eszem néha, e léha, locska

lelkek közt ingyen keresek

bizonyosabbat, mint a kocka.

Nem dörgölődzik sült lapocka

számhoz s szívemhez kisgyerek –

ügyeskedhet, nem fog a macska

egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált.

Csak ami nincs, annak van bokra,

csak ami lesz, az a virág,

ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron

úgy lapultam a fa tövéhez,

mint egy darab csönd; szürke gyom

ért számhoz, nyers, különös-édes.

Holtan lestem az őrt, mit érez,

s a hallgatag vagónokon

árnyát, mely ráugrott a fényes,

harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,

ám ott kívül a magyarázat.

Sebed a világ – ég, hevül

s te lelkedet érzed, a lázat.

Rab vagy, amíg a szíved lázad –

úgy szabadulsz, ha kényedül

nem raksz magadnak olyan házat,

melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól

az egek fogaskerekére –

csilló véletlen szálaiból

törvényt szőtt a mult szövőszéke

és megint fölnéztem az égre

álmaim gőzei alól

s láttam, a törvény szövedéke

mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend – egyet ütött.

Fölkereshetnéd ifjúságod;

nyirkos cementfalak között

képzelhetsz egy kis szabadságot –

gondoltam. S hát amint fölállok,

a csillagok, a Göncölök

úgy fénylenek fönt, mint a rácsok

a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,

hallottam az esőt nevetni.

Láttam, hogy a mult meghasadt

s csak képzetet lehet feledni;

s hogy nem tudok mást, mint szeretni,

görnyedve terheim alatt –

minek is kell fegyvert veretni

belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, apja,

ki tudja, hogy az életet

halálra ráadásul kapja

s mint talált tárgyat visszaadja

bármikor – ezért őrzi meg,

ki nem istene és nem papja

se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,

lágy volt, szőke és másfél mázsa.

Az udvar szigorú gyöpén

imbolygott göndör mosolygása.

Ledőlt a puha, langy tócsába,

hunyorgott, röffent még felém –

ma is látom, mily tétovázva

babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok

vonat jön-megy és el-elnézem,

hogy’ szállnak fényes ablakok

a lengedező szösz-sötétben.

Igy iramlanak örök éjben

kivilágított nappalok

s én állok minden fülke-fényben,

én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele

Fotó: Pinterest

 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.