„Szőkét akar, szőke leszek!” – Meddig mész el?

A mások által megfogalmazott kritikák meghatározhatnak bizonyos irányokat életünkben. Néha kitérőket teszünk miattuk, néha viszont egy-egy ilyen hiányosság kiküszöbölése segít minket abban, hogy megtaláljuk önmagunkat. Mégis azt gondolom, akkor válunk igazán felnőtté, amikor már nem a mások által definiált hibáinkon akarunk javítani.

Volt idő, hogy bizonyítani akartam. A nekem vágott hiányosságokat magam elé raktam, majd gőzerővel elkezdtem dolgozni rajtuk. „Tökéletesíteni!” Van, hogy ezek segítettek hozzá, hogy az legyek, aki ma vagyok, de van, hogy tévútra vittek. De hogyan is határozhatjuk meg, hogy mikor építő és mikor romboló ez a folyamat?

Tökéletes ember nincs. Ha az életünk egyik területére koncentrálunk 100%-osan, a többire nem marad elég erőnk. Ez pont ugyanígy megy saját magunk fejlődése kapcsán. Nehéz a média, a külső ingerek és a sok kritika mellett megtalálni a számunkra megfelelő irányt. De valóban a mások szerint hiányzó dolgok alapján kellene fejlődnünk vagy megítélni saját magunkat?

Fotó: Maira Gallardo

Azt hiszem, ott kezdünk el igazán felszabadultan élni, amikor már nem ez határoz meg minket. Nem másoknak akarunk bizonyítani, hanem magunk tudjuk, min kellene még dolgoznunk és mi az, ami hiába nem tetszik másoknak, marad úgy, ahogy van.

Gondolkoztál már azon, mik azok a dolgok, amiken mások miatt változtattál? Amik meghatározták döntéseidet, választásaidat? Amik mentén kicsit más ember lettél? A változás rólad szólt, vagy arról, hogy megfelelj? És volt már olyan, hogy egy ilyen változás döbbentett rá arra, hogy szereted magad úgy, ahogy vagy? Hogy Te tulajdonképpen nem is akarsz bizonyos dolgokban megváltozni?



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.