Mélyrepülés a kapcsolatainkban! Vajon hova vezet mindez?

Szeretek kommunikálni és elég sok emberrel találkozom nap, mint nap, így a történeteiket is sűrűn megosztják velem. Ahogy figyelem a kapcsolatokat, egyre inkább szembetűnő: a minőségi kommunikáció, az odafordulás hiánya olyan mértéket ölt, ami hatalmas károkat okoz viszonyainkban.

Sok nézőpontból lehetne ezt vizsgálni, ami igazán szomorú számomra, hogy egyre inkább  hiányzik belőle az egymás felé fordulás, a kapcsolódás és a törődés. Manapság az számít figyelemnek, ha a másikra írunk, ha pedig még azt is megkérdezzük, hogy van, egyenesen törődésnek vesszük, pedig lássuk be, tulajdonképpen nem nagy dolog. Az egymás felé tett gesztusok, mintha egyre kisebbek lennének. És hát kommunikálunk, éjjel nappal, de hogyan? Mennyire érdekel minket valóban, hogy van a másik? Mennyire tudunk odafordulni, meghallgatni, figyelni? És hány olyan kapcsolatunk van, ahol igazán ismernek, értenek minket? Szerintem egyre kevesebb energiát fordítunk egymásra.

Régebben azon dolgoztunk, hogyan tudjuk megismerni a másikat, hogyan kapcsolódhatunk és hogyan lehet mélyíteni viszonyainkat. Manapság mintha pont az ellentétét csinálnánk. A kapcsolódás virtuális, a törődés egy szmájli, az odafordulás pedig egy telefonbeszélgetés a kocsiból, mert épp vezetés közben úgyis unatkozunk. Empátiánk, érzékelőink kezdenek berozsdásodni, a minőségi kommunikációból mennyiségi lesz, ami színvonalát és értékét is kezdi elveszíteni. Persze könnyed és könnyebb, viszont egyre kevésbé valódiak és mélyek a viszonyaink, sőt, ezzel egy időben egyre jobban óvjuk magunkat is az érzelmi kilengésektől, így bezárunk.

 

Tudat alatt is azt keressük, ahol kevesebb a rizikó, ahol kevesebb energiára van szükségünk, a kapcsolódás felszínesebb. Valahol legbelül vágyunk arra, hogy ez ne így legyen, de nem merünk lépni. Pedig hosszú távon ez nagyon demotiváló és kiégető is. Az biztos, ha egyszer sikerül, sokkal értékesebbé válik, ha találunk valami olyat, ami tényleg passzol és kapcsolódik hozzánk. De vajon hogyan hat ez globálisan? Lesz egy pont, amikor újra elkezdjük tisztelni majd a másik embert? Vagy egyre kevesebb érzékünk lesz egymásra? Eljön az az idő, amikor újra megtanulunk nyitni, figyelni, kapcsolódni? Amikor a valódi tartalom lesz a „divat” és nem az egytucat könnyed és semleges viszony?



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.