Ebből tudhatod, hogy a Te kezedben van-e a sorsod irányítása

Az egyik sorozatban hallottam egy mondatot, miszerint akkor járunk legközelebb a sorsunk irányításához, ha jó embereket választunk magunk mellé. Ez nagyon elgondolkodtatott. Elsősorban azzal kapcsolatban, hogyan választunk, mert szentül hiszem, hogy választásunk mindig az önmagunkkal való kapcsolatunk tükre. Szerintem a környezetünk erre a viszonyra reagál…
Az járt a fejemben, hányszor voltak olyan barátaim vagy kapcsolataim, melyek lehúztak, visszafogtak vagy nem előre vittek. Hányszor raktam energiát olyan dolgokba, amelyekben nem kellett volna és toltam el magamtól vagy hanyagoltam el olyat, aki megérdemelte a törődést. 

Megismerni önmagunkat, majd elfogadni, feltétel nélkül egy nagyon hosszú folyamat, tele nehézségekkel. De a körülöttünk lévő emberek milyensége irányt mutathat nekünk. Azon a ponton ugyanis, amikor elkezded tényleg megismerni és megszeretni magad, egyszer csak rájössz, mire van szükséged az életben. Merre akarsz menni, mire vágysz igazán. Végre felelősséget vállalhatsz a saját életedért, kezedbe veheted a dolgaid irányítását. És én is azt tapasztalom, ilyenkor a kapcsolataid is elkezdenek változni. Egyszer csak igényed van rá, hogy a jó helyeken legyél, a jó időben és a jó emberekkel. Azokkal, akikkel kölcsönösen segíthetitek egymást, akikkel fejlődhetsz, akik támogatnak, hogy elérd a céljaidat. Hogy valóban sorsodat élhesd és megtehess minden tőled telhetőt azért, hogy irányítsd is azt – már amennyire ez lehetséges.

Ha nem tetted még fel magadnak ezeket a kérdéseket, lehet érdemes elgondolkozni rajtuk:

Kik azok az emberek, akikre a legtöbb időt szánod? 

Támogatnak abban, hogy elérd mindazt, amit szeretnél?

Látnak Téged és megértenek olyannak, amilyen valójában vagy? 

Segítenek abban, hogy önazonos legyél és elérd a céljaid?

Megtalálod kapcsolataidban a kölcsönösséget?

Sokszor csak utólag mérjük fel, ki milyen hatással volt ránk vagy értjük meg választásainkat. Persze fontos, hogy hibázzunk, hisz így tudjuk legközelebb máshogy csinálni. Kijavítani önmgaunkkal a viszonyt és a körülöttünk lévő emberekkel is.

 

Fotó: Peter Sjo


Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.