3 mondat, ami feloldhatja a konfliktusokat a párkapcsolatban

Nehéz megmondani, mitől lesz jó egy párkapcsolat, egy biztos, nem adják ingyen. Amint vége a rózsaszín ködnek – ami ugyebár a hormonok feladata – be is köszönt a melósabb része. A Mindset Pszichológia Terápiás és Tanácsadó Központ egyik előadásán vettünk részt, ahonnan előremutató gondolatokkal térhettünk haza. 

Az előadáson Román Boglárka és Mogyorósi Rebeka a párkapcsolatok egyes szakaszairól meséltek és arról, egy-egy elakadásunkat hogyan tudjuk megdolgozni közösen. Megragadta a figyelmemet egy gyakorlat, amiről azt gondolom, bárkinek hasznos lehet a kommunikációban, így szerettem volna megosztani.

Létezik egy technika, ami sokat segíthet a konfliktusok feloldásában: könnyebben kifejezhetjük általa saját érzéseinket, így meg tudjuk fogalmazni igényeinket és szükségleteinket is és nem utolsósorban megtanít kérni is.

“Én” közlés módszere

  1. Mit érzel? (Megfogalmazom nagyon röviden, egy mondatban: szomorú vagyok, csalódott vagyok, dühös vagyok…)
  2. Mit tapasztalok – látok, hallok – azzal kapcsolatban ahogy érzem magam? (pl. Dühös  vagyok és azért érzem magam dühösnek, mert felemelted a hangod  vagy azt látom, hogy furcsa arcokat vársz.)
  3. Az érzéshez és a tapasztaláshoz köthetően kérek Tőled valamit! (Ez mindig legyen nagyon konkrét, pl. Azt kérem, hogy fejezd be a pofavágást vagy hallgasd meg amit mondok.) 

Hogy miért olyan jó ez a technika?

Mert nincs benne se minősítés, se bűnbak keresés. A veszekedések többsége sajnos arról szól, hogy a másikat hibáztatjuk. Ez a technika ezt nem engedi, mert ez most Rólad szól, a Te ésrzéseid és igényeid megfogalmazásáról és arról, hogy ezt lekommunikáld a párod felé is. Tehát nem vitát gerjeszt, hanem segít feloldani és megérteni a konfliktust. Talán legközelebb már nem is kell bevetni, hiszen ha tudjuk, hogy a másikat idegesíti, hogy fura arcot vágunk, előremutató, ha figyelünk arra, hogy ne tegyük.



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.