Az ok, amiért a legtöbb kapcsolat nem működik! Így változtass

Kiválasztani a megfelelő embert, szeretni és ki is tartani mellette nem könnyű. Főleg akkor nem, ha még a szerelem és a szenvedély mellé lelki egységet is keresel. Valakit, aki megért és támogat Téged. Aki a társad tud lenni.

Idő, mire az ember a párválasztásában és a kapcsolatában is tisztán lát, és tudatos lesz. Sokan azt mondják, ezt nem is lehet tudatosan, hiszen az ösztönöket és a kémiát nem mi alakítjuk. Én ezzel nem teljesen értek egyet és a tapasztalatim sem ezt mutatják. Ahogy a személyiségünk, úgy a párválasztásunk is fejlődhet. Sok tényező befolyásolhatja, ki tetszik meg nekünk. Ha ezek közül jó párat tudatosan kezelünk, sokkal több az esély, hogy a hozzánk passzoló ember mellett döntünk. Ebből is látszik, az egyik legnagyobb kérdés, mi alapján kapcsolódunk egymáshoz. Ez okozza a legtöbb feszültséget a választásnál és a párkapcsolatnál is. Mert ez idővel változhat.

Míg 16 évesen valószínűleg, a szőke herceget várjuk, colgate mosollyal, csodás izmos felsőtesttel, ahogy telik az idő, rájövünk, nem biztos, hogy ez a legfőbb érték, amit egy férfiban keresünk vagy ami alapján kapcsolódni szeretnénk. Mert hiába tudja mindezeket a másik, ha nem ért mellette Téged. Ha nem érti, érzi a lelki világodat, ha nem tudsz vele olyan kielégítőket beszélgetni, nem nevet a vicceiden vagy nem tudja követni az érzéseidet. Talán az egyik legszebb mondat, amit életemben hallottam, hogy “Szeretem a lelked!”

Fotó: Nathan Mcbride

Egy alkalmi kapcsolatnál bőven elég, ha az ösztönökre és a kémiára hallgatunk, de nem biztos, hogy ez hosszú távra is kielégítő. Egyszer egy srác azt mondta nekem, azért hagy el, mert nem vagyok elég csinos. Sokáig nem értettem és bántott is. Aztán rájöttem, egyszerűen csak idővel elkezdett máshogy kapcsolódni. Más értékeket tartott szem előtt. Neki nem volt fontos, hogy a lelki kapcsolódásunk milyen erős vagy különleges, ő valami mást keresett, aminek én valamiért nem feleltem meg. Máshogy priorizálta az értékeket. A kapcsolódásunk addig működött, amíg ugyanazt tartottuk fontosnak. Mivel ez azonban nála megváltozott egy idő után, tovább akart keresni. Más értékek mentén.

Sokszor fejlődnünk kell és tapasztalnunk ahhoz, hogy lássuk, mit hogyan szeretnénk egy kapcsolatban. Mi az, ami fontos vagy mire vágyunk igazán. De ha időtálló értékekre alapozunk, ha ez alapján kapcsolódunk, lesz miért kitartani egymás mellett nemcsak ma, holnap vagy holnap után is. Bármit is sodorjon elénk az élet.

Fotó: Atikh Bana


Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.