Tedd boldoggá magad – 10 hatékony gyakorlat, ami tényleg működik

Hogy milyen boldog vagy, az sokkal inkább a gondolkodásodtól és kevésbé a külső körülményektől függ. A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy az adott szituációban a félig tele poharat látod a félig üres helyett, azaz inkább észreveszed a helyzet pozitív aspektusait, ahelyett, hogy a negatívakra fókuszálnál. Ez azt is jelenti, hogy bízol magadban és a lehetőségeidben, és olyan dolgokba fogsz, amelyet mások lehetetlennek tartanak megcsinálni. 

A történelemben minden nagy siker mögött a pozitív gondolkozás áll: valaki hitt egy majdnem hihetetlen lehetőségben, és valóra váltotta. 

Ha a jó dolgokra fókuszálsz, boldogabb és egészségesebb leszel. A pozitív gondolkodás cselekvőképessé tesz, erősíti az önértékelésedésed, és gondoskodik róla, hogy mindig fel tudj állni és tovább tudd csinálni. Az optimizmus fontos feltétele a személyes és a munkahelyi sikereknek. Ha elsajátítod a pozitív gondolkodást, még egy fontos leckét eldajátíthatsz: ura leszel a gondolataidnak, ezzel nyitottá válsz az újra és tágíthatod vele a horizontodat. Tippjeink segítségével megtanulhatod, hogyan legyél elégedett és gondolkodj pozitívan 

10 gyakorlat a boldog életért 

1. Vondd el a figyelmedet a negatív gondolatokról

A negatív gondolatoknak óriási hatalma van. Rombolja a tettvágyat és a bátorságot,  ezért ne add meg nekik magad. Lehetőséged van rá, hogy egyszerűen megvond a figyelmed az ártó gondolatoktól. Ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek, de nincsenek olyan nagy befolyással rád. Ha éppen rajtakapod magad, hogy a félelmeiddel foglalkozol és marcangolod magad, gondolatban húzz egy vonalat és fordulj más dolgok felé. 

2. Keresd mindig a jót az adott helyzetben

Minden helyzetben van valami jó, ha más nem is, akkor az, hogy tanulhatsz belőle. Az akadályokat kihívásként is értelmezheted, a hibákat pedig tanulási lehetőségként. 

3. Adagold a híreket

A különböző katasztrófák a médiában gyorsan azt a benyomást kelthetik benned, hogy ezen a világon már csak rossz történhet. Természetesen ez ebben a formában nem igaz, hiszen ezek mellet minden nap millió pozitív dolog is történik, amik nem szerepelnek a hírekben. Hogy enyhítsd a negatív benyomást, adagold magadnak a híreket, és válaszd le magad az állandóan felbukkanó felesleges információkról. Vess véget neki, hogy megszakítás nélkül negatívumokkal bombázzanak.

4. Távolítsd el magad a pesszimistáktól

Hogy milyen a beállítódásunk, az a minket körülvevő emberektől is függ. Ha panaszkodókkal veszed körül magad, az a te hétköznapjaidat is átjárja. Ez fordítva is igaz. Az életvidám és kedves emberek boldogabbá tehetnek. Gondolkodj el rajta, ki van többségben a környezetedben. 

5. Búcsúzz el az áldozat szerepétől

A pozitív gondolkodás azt is jelenti, hogy teljes felelősséget vállalunk a saját életünkért. Búcsúzz el a gondolattól, hogy te vagy az áldozat, akivel mindig rosz dolgok történnek. Sokkal több nézőpontból kezedben tartod az életed, mint ahogy gondolnád. Ha ezt megérted, könnyebb lesz egy adott helyzetben csak a lehetőségeket látni.

6. Kerüld az összehasonlításokat 

Ha másokhoz hasonlítod magad, az boldogtalanná tesz. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy minden területen olyasvalakikkel hasonlítsuk össze magunkat, akikről úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb dolguk van. Ha sikerül mellőznünk az összehasonlításunkat, az alapbeállítódásunk automatikusan pozitívvá válik. 

7. Ismerd fel, hogy sikeres vagy

Ha néha nem is úgy érzed, mégiscsak annyi mindent elértél már az életedben. Csinálj egy listát, amin a sikereid szerepelnek. A végzettségeid, a nehéz helyzetek amit megoldottál, a gyerekek akiket félig már felneveltél, költözés egy szebb lakásba, megvalósított célok. Ha jól meggondolod, biztosan egy csomó dolgot össze tudsz szedni. Egészítsd ki ezt a listát kis dolgokkal is, amelyeket naponta megvalósítasz. Egy napi megcsináltam lista sokkal jobban motivál, mint egy todo lista.

8. Figyelj a határaidra és a szükségleteidre

Nehéz pozitívnak maradni, hogyha állandóan átlépkednek a határaidon. A szükségleteidre és a határaidra figyelni fontos lépés a pozitív gondolkodás útján. Gondoskodj magadról!

9. Kezdd a napot pozitív gondolatokkal 

Ha reggel azzal kezdesz, hogy valami pozitívra gondolsz, a napod hátralevő része is szebben telik majd. Ehhez hozzásegít a következő gyakorlat: idézd fel és éled bele magad egy szituációba, amelyben korábban jól érezted magad, boldog voltál benne. Éld át újra és élvezd a pillanatot.

10. Olvass könyveket a boldogságról

A témával való foglalkozás segít abban, hogy átállítsd a gondolkodásodat. Olvass újra és újra egy-egy könyvet a boldogságról és más pozitív témáról. 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.