Séta az életemben- Interjú Németh Barbi fotóssal

Barbi tanított meg arra, hogy ne vegyem olyan komolyan az életet és persze saját magamat se. Nevessek sokat és vegyem lazán a dolgokat. Képei inspirálnak és elgondolkoztatnak. Keresi az útját, ahogy legtöbben, néha tudatosan, néha kevésbé. Ez az ő története.

Bemutatkozol nekünk?

Németh Barbi vagyok, 26 éves. Idén végeztem a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, fotográfia szakon. Szabadúszó fotográfusnak mondanám magam.

Mit szeretsz?

A reggeleket. Nagyon fontos számomra az edzés, mert ez keretet ad a napomnak. Van persze más tökéletes része is a reggelnek, amit a kiskutyámnak, Luminak köszönhetek. A séta. Amikor nem kell sietnem, felmegyek vele a hegyre. Ott van már egy kialakult kutyás társaság és van egy nő, akit igazán kedvelek, mert mindig hallok tőle valami újdonságot. Nem ismerjük egymást, de a kutyáink miatt kapcsolatba kerültünk és sokat szoktunk beszélgetni séta közben. Nyitott vagyok arra, hogy mindenkitől tanuljak valamit.

Miben indulsz el legszívesebben otthonról?

Converse cipő, farmer és nevetni fogsz, hogy ez szempont, de egy meleg kabát.

Hogyan éled meg a saját stílusod? Mennyire fontos számodra, hogy mit viselsz?

Elsődleges szempont nálam a kényelem. Szerintem tökéletes harmóniában van az öltözködésem a személyiségemmel. A lazább, sportosabb vonalat képviselem és szerencsém van, mert a munkám nincs befolyással arra, hogy mit viselek. Az sose érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam. Szeretem a divatot, de a saját stílusomon belül maradok mindig.

Mit jelent számodra az, hogy hivatás?

A hivatásról a fotózás jut eszembe. Ez a kettő nálam összekapcsolódik. Azt gondolom viszont, hogy még nagyon az elején járok ennek a hosszú útnak. Szerencsés vagyok, hogy fiatalon megtaláltam azt, amit szeretek, de az irányok még nem teljesen egyértelműek. Leginkább az emberek foglalkoztatnak és az ő történeteik. Szeretnék utazni, új embereket megismerni, kapcsolatokat teremteni és sorsokat bemutatni. Olyan nézőpontokat, amik különlegesek számomra és amiről azt gondolom, hogy másokat is megmozgathatnak. Szeretném, ha a képeim érzéseket, gondolatokat indítanának el a szemlélődőben, ha megszólalnának.

Mit gondolsz a fejlődésről? Téged mi inspirál?

Célom, hogy a képeim által az emberek fejlődjenek. Ha elindíthatnék bennük valamit, ami tovább viszi őket, amiről eszükbe jut a saját életük és ami elgondolkoztatja őket. Ezért is olyan nehéz projektet találni. De ha megtalálok egyet, azt nem eresztem. Ezek több éves dolgok, nem két hét alatt állnak össze. Én vagy csinálok valamit vagy nem. Fél munkát nem szeretek végezni. Az nem én lennék. Nem az a célom, hogy szép képeket készítsek, hanem hogy megindítsam az embereket. Bármilyen módon.

Egy éve kint tölthettem egy hónapot Myanmar-ban. Az nagyon inspiráló volt. Találkoztam egy lánnyal, aki megnyerte a zöldkártyát. Hát az ő története megihletett, úgyhogy készítettem vele egy képriportot.

Van azonban egy végtelen sorozatom, ami még az élettörténeteknél is jobban inspirál. Ez a nagypapám. Amíg ő az életemben van és én az övében, addig ő inspirálni fog engem. Viccesen hangzik, de olyan mintha a múzsám lenne. Nagyon szoros a kapcsolatunk, sokat foglalkozott velem kicsi korom óta és ő valahogy mindig megihlet. A képeken a mi kapcsolatunkat és nagypapi személyiségét próbálom átadni. Hamarosan szeretnék egy kiállítást a képekből.

Mondj három dolgot, amit elengedhetetlennek érzel a fejlődésedhez?

Céltudatosság, az önmagadhoz való viszonyulásod – magabiztosságod-  és a nyitottság.

Fontos számodra a tudatosság? Miben van jelen a tudatosságod?

Persze, a fotózásban mindenképpen. Bármi másban? Azt hiszem, még tanulnom kell, hogyan is legyek tudatos. Sokszor pont attól fordul az életem 180fokot egyik napról a másikra, mert nem vagyok az. Szerintem nem szabad mindent kiélezni erre. Kell egyfajta lazaság, hogy ne legyél merev és görcsös, mert az soha nem vezet jóra. Sokszor meg szükségem lenne rá, hogy tudatos legyek, de hát legalább látom, hogy ebben fejlődnöm kell. Meg kell találnom az arany középutat, amiről néha azt érzem, hogy nincs is, de talán ez is a munka része.

Photo

Mi tesz boldoggá?

Adni, önzetlenül. Úgy, hogy nem várok cserébe semmit. Decemberben indulok külföldre, ahol egy önkéntes táborban fogok dolgozni. Nagyon várom már.

Milyen terveid vannak még a jövőre nézve?

Készítem a projektjeimet és inspirálódok újak terén. Mindenképpen szeretnék tovább tanulni mester szakon, még nem döntöttem el, hogy itthon vagy külföldön. És persze szeretnék utazni.

Fotózás terén, konkrét terveim között szerepel az is, hogy létrehozzak egy oldalt, pár fotóssal közösen, ahol hétköznapi embereket mutatunk be a nagyvilágnak. Képek és pár szó. Egy történet vagy csak egy gondolat, bármi, ami adhat. Ki hogyan látja önmagát, mi hogyan látjuk őket.

Megosztanád velünk a kedvenc recepted?

Édesanyám úgy készíti a töltött csirkecombot, hogy a kifli helyett puffasztott rizst áztat be vízbe és ezt keveri össze a töltelékkel. Egészséges, gluténmentes és nagyon finom.

Mit üzensz azoknak, akik azzal küzdenek, hogy nem tudják, merre van az arra?

Hogy mindig vagyunk valahol. Az utat kell eldönteni és aztán az irányok, majd beállnak. Ne akarjunk mindent azonnal, legyünk türelmesek magunkhoz. Hinni kell abban, hogy lesz valami, ami tovább visz.

 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.