Hálanapló

Régóta tervezem, hogy írok a háláról. Szeretném érzékeltetni, milyen fontos is ez a szó az életemben. Hiszem ugyanis, hogy enélkül az ember nem lehet igazán boldog. Optimista ember vagyok. Nehéz letörölni az arcomról a mosolyt. Endorfint szabadít fel, szóval csak ajánlani tudom. Mindenkinek. Optimizmusomból adódik, hogy próbálom az élet és a dolgok pozitív oldalát megfogni. Mindenkit érnek csalódások és mindenkinek van keresztje, amit cipelnie kell. Ez az élet velejárója. Azt viszont, hogy ezekhez hogyan viszonyulsz csak és kizárólag Te döntöd el. Ahogyan ezt már egy régebbi cikkemben ki is fejtettem. (ITT) Hiszen nem mindegy, honnan nézed. Szerintem a sikeres emberek azért sikeresek, mert kitalálnak valamit, ragaszkodnak hozzá és addig mennek, amíg meg nem valósítják. De a sikerhez hozzátartozik a hála is. Megérdemlem a boldogságot? Megérdemlem a sikereimet? Hát persze, hisz megdolgoztam érte. És hogy mi az első érzés, amikor elérek valamit? A hála. Hálát érzek azért, hogy meg tudtam küzdeni a félelmeimmel és a kis démonjaimmal. Hogy kitartottam.  Hogy képes voltam letenni az asztalra mindazt, amit megálmodtam. Hogy volt erőm küzdeni és voltak mellettem emberek, akik hittek bennem. more “Hálanapló”

Sakk-matt: Amikor az élet közbeszól

Aki tudatosan él, az látja, amikor az élet újra és újra elé hozza ugyanazt a helyzetet, vagy problémát. Olyan sokáig gondolkoztam azon, hogy hogyan csináljam, hogyan oldjam meg, mi a kulcs. Mindig egy kicsit máshogy csináltam. Mindig próbáltam tanulni a hibáimból. Aztán újra és újra előjött. Mint amikor kívánsz, megkapod, és egy idő után rájössz, hogy ezt meg azt kihagytál a kívánság megfogalmazásánál. Legközelebb kiegészíted a listát. Valami még mindig nem jó. Biztosan kihagytam valamit. Akkor most hogyan tovább? Hogy csináljam? Újabb lista? Vajon tényleg a kívánság összeállításával van a baj? more “Sakk-matt: Amikor az élet közbeszól”

Te honnan nézed?

Csengével való beszélgetésem óta (itt) van egy gondolat, ami sokszor eszembe jut: „Hálás vagyok azért, amim van, de tudom, hogy mindig van lejjebb és feljebb is”. Azt mesélte, próbál e szerint élni. Azóta valahogy folyamatosan ez elevenedik meg előttem. Mintha az élet mindig elém hozná, hogy: miért aggódsz a sorsod felől? Hiszen mindenki annyit kap, amennyit el tud viselni. Amennyivel meg tud küzdeni. Azt kell csak kitalálnia hogyan. De vajon tényleg küzdésként kell ezt felfogni?
Egy jó ideje tudom, hogy minden csak hozzáállás kérdése. Tudom, hogy a napom olyan lesz, amilyennek én szeretném látni. Minden attól függ, honnan nézed. Amikor bal lábbal kelek fel és rossz napom van, arra ráerősíteni is tudok, de át is alakíthatok mindent. Csak rajtam múlik, mit hogyan élek meg. more “Te honnan nézed?”

Egyszer fent, máskor lent

Ki ne ismerné az élet nagy igazságát, hogy minden hullámzik, és minden folyamatosan változik. Az interneten böngészve, olykor mégsem ez a mondat fogalmazódik meg bennem. A közösségi média előnye és hátránya egyaránt, hogy mindenki azt kommunikál magáról, amit szeretne. Főként szép és jó dolgokat. Mindent be lehet csomagolni, ha jól van tálalva, mindenki megveszi. Te pedig, külső szemlélő már csak azt látod, hogy körülötted minden és mindenki olyan tökéletes és olyan jól van. Teljesen mindegy, hogy mi a valódi tartalom mögötte. Az számít csak, hogy amit eladnak vele, az a „perfection“ jegyében történjen. Tökéletes karrier, tökéletes család vagy egy tökéletes párkapcsolat, a tökéletes élettel. Vajon azokat a bizonyos hullámokat tekintve, valóban alulmaradtam azért, mert éppen egy ponton nem tudom ugyanazt az eredményt felmutatni? more “Egyszer fent, máskor lent”

Page 2 of 2
1 2