Amigóként megtanulsz felelősséget vállalni- Interjú Fábián Sárával, az Alapítvány megálmodójával

Sára 23 éves. Két éve megálmodott egy közösséget, ahol fiatal egyetemisták járnak be kórházakba, beteg gyerekekhez tanítani. Meg persze játszani és haverkodni. Innen jött a név is: Amigo. Ez spanyolul barátot jelent. Ma már teljes szervezetet épített fel és folyamatosan tervezi a bővítést is. Egyre több kórház, egyre több önkéntes. Hihetetlen könnyedséggel és természetességgel mesél gyerekkoráról, a szervezetről és jövőbeli terveiről egyaránt. Csak azt sajnálom, hogy olvasás közben nem tudom átadni azt a hihetetlen energiát, erőt és hálát, amit a jelenlétében folyamatosan érezni lehet. De remélem, hogy az interjú segítségével így is sikerül egy részét megmutatni annak, amit én átéltem vele beszélgetés közben. Hálás vagyok érte, hogy megismerhettem. Ezek a történetek azok, amiért úgy érzem, értelmét nyeri a sajtó, és a média, mert remélem, minél többen segítenek majd Sárának abban, hogy létrehozhassa mindazt, amiről még álmodik. Köszönöm a beszélgetést. more “Amigóként megtanulsz felelősséget vállalni- Interjú Fábián Sárával, az Alapítvány megálmodójával”

Filmajánló: I Origins – A szem tükrében

Azt mondják, a szem a lélek tükre. Egy kapu a spirituális világba. Régen egy magasabb spirituális erőt, tudást, bölcsességet, az Istent szimbolizálta. A szem egyfajta üzenetet közvetít számunkra, ami lehet egyenes és tiszta, de ugyanúgy lehet hazug, vagy teljesen zárt is. Gondolj csak bele, hányszor veszik el emberek a tekintetüket beszélgetés közben, vagy hányan nem mernek a szemedbe nézni. Mert ha igazán ismersz valakit, a szemével beenged a világába. A saját kis univerzumába. Ezen a ponton azonban tehetetlen lesz előtted. Mintha meztelen lenne. Hisz a nyitott lélek nem csak kiteljesedéssel és szeretettel, de félelmekkel, fájdalmakkal és csalódással is járhat. És maximális őszinteséget követel. Vajon létezik olyan, hogy két ember első találkozása mégsem igazán az első találkozás? Lehetséges, hogy egy-egy tekintetben évszázadok, évezredek köszönnek vissza? Létezhet, hogy lelkünk nem ragad le egy testnél? more “Filmajánló: I Origins – A szem tükrében”

Hogyan győzd le önmagad?

A kritika sokszor fájdalmasan érinti az embert. De mikor fáj igazán? Mikor vesszük magunkra? Ha mi is igaznak véljük. Függetlenül attól, hogy valóban igaz-e. Sokan azt gondolják, nem szabad odafigyelnünk arra, ha mások bírálnak minket. Én inkább azt vallom, hogy mindig minden esetben gondolkozzunk el rajta. Ha nem igaz ránk, és csak és kizárólag a másiknak van dolga vele, ezért dobta nekünk, akkor úgyis le fog peregni. Ha viszont erősen rosszul érint minket, érdemes megvizsgálni a hozzánk intézett szavakat és kicsit dolgozni vele.  Azaz kikapcsolni az Egót és átgondolni: valóban egy fejlesztendő területemre tapintottak éppen rá? Mert a kritika, ha képesek vagyunk a fejlődés irányát nézni, szárnyakat adhat. more “Hogyan győzd le önmagad?”

Változtatnál? Akkor tedd meg! – Interjú Kerekes Péterrel

Peti azt mondja, ha jól mennek a dolgaid, az élet is kedves, mosolygós embereket sodor eléd. Talán így sodort minket is össze és így mutathatom meg Neked az Életstílus rovatunkban, milyen az ő szemével a világ. Hogyan érheted el céljaidat, hogyan lehetsz tudatos és laza egyszerre. Hogyan tudsz tanulni a hibáidból és hogyan csinálsz jó napot a rosszból. Az interjú már-már beszélgetésbe csap át, remélem ezt Peti sem bánja, bár a pénztártól való távozás után úgysincs reklamáció. Szóval lássuk, hogyan éli az életét egy videózsurnaliszta.
more “Változtatnál? Akkor tedd meg! – Interjú Kerekes Péterrel”

Lányok! Minden lehetséges.

Későn érő típus vagyok, olyasvalaki akinek sosem nő be a feje lágya. A gyermekvállalásra is egészen későn szántam rá magam. Először szerettem volna önmagamat megtaláni, és a saját utamat járni. Persze tizenévesen egészen konkrét elképzeléseim voltak arról, mit szeretnék elérni az életben. A huszas éveimben már el sem tudtam képzelni, hogyan szeretném élni az életem. Talán ezért sem találtam az utamat egészen sokáig. Mindig csak kerestem. Egy újabb országot, egy szebb lakást, jobban jövedelmező munkát, izgalmasabb hobbit, még több kihívást. Amint belekezdtem valamibe, kevéssel utána nem is egy nyomós érvem akadt, miért kell ismét tovább állnom. Nem találtam a helyem. Mostanra viszont ez egészen másként van. more “Lányok! Minden lehetséges.”

Gyengeségből erősség? Így kezdj neki a futásnak!

Annyi helyen olvastam már, hogy ahol a gyengeséged van, végül ott leszel a legerősebb. Gondoljunk csak bele, mennyi tehetséges ember van a világon és mégis milyen sokan nem élnek ezzel az élet adta lehetőséggel. Mert a tehetség kevés. Munka is kell hozzá. És mindig az a nehezebb része. Ha olyan dolgot akarsz fejleszteni, ami nem az erősséged, valahogy sokkal több energiát teszel bele. És mi az első lépés ebben az esetben? Az őszinteség. Hisz be kell lásd, hogy nem vagy jó valamiben. Csak ezután kezdődhet a munka. Mi kell még hozzá? Nem győzöm hangsúlyozni. Hit és kitartás. Mint mindenhez. more “Gyengeségből erősség? Így kezdj neki a futásnak!”

A mindannyiunkban szunnyadó Bridget Jones

Az a típus vagyok, aki a nehezebb utat szereti választani. Miért? Mert mindig hiszek abban, hogy a munkának meglesz az eredménye. Hogy a kitartásom, meghozza a gyümölcsét. Tudni kell erről az útról, hogy a legtöbbször bonyolultabb, sokkal több nehézséggel és váratlan helyzettel jár, mint a többi. De lassan kezdem már megszokni. Nem a helyzetekre gondolok, mert ezekre nem lehet felkészülni. Inkább arra, hogy egy-egy ilyen hirtelen jött eseménynél engedjem el a feszültséget, vagy a szorongást a váratlanon és inkább nevessek egyet rajta. Próbáljam meg megoldani őket, és figyeljek arra, mit tanítanak nekem. more “A mindannyiunkban szunnyadó Bridget Jones”

„When it’s your time, it’s your time” – Gondolatok egy Bakancslistához

Miért félünk sokszor megélni azt, akik vagyunk? Miért csak akkor merünk igazán önmagunk lenni, amikor megijedünk attól, hogy vége lehet az itt eltöltött időnknek? Miért nem élünk tudatosabban? Hova tűnnek céljaink? És miért nem figyelünk a megvalósítás alatt arra is, hogy közben jelen legyünk a pillanatban? Mi az, amire őszintén vágyunk? Megfelelések nélkül. Talán azért félünk az elmúlástól, mert nem éljük meg igazán azt, akik vagyunk? more “„When it’s your time, it’s your time” – Gondolatok egy Bakancslistához”

Hálanapló

Régóta tervezem, hogy írok a háláról. Szeretném érzékeltetni, milyen fontos is ez a szó az életemben. Hiszem ugyanis, hogy enélkül az ember nem lehet igazán boldog. Optimista ember vagyok. Nehéz letörölni az arcomról a mosolyt. Endorfint szabadít fel, szóval csak ajánlani tudom. Mindenkinek. Optimizmusomból adódik, hogy próbálom az élet és a dolgok pozitív oldalát megfogni. Mindenkit érnek csalódások és mindenkinek van keresztje, amit cipelnie kell. Ez az élet velejárója. Azt viszont, hogy ezekhez hogyan viszonyulsz csak és kizárólag Te döntöd el. Ahogyan ezt már egy régebbi cikkemben ki is fejtettem. (ITT) Hiszen nem mindegy, honnan nézed. Szerintem a sikeres emberek azért sikeresek, mert kitalálnak valamit, ragaszkodnak hozzá és addig mennek, amíg meg nem valósítják. De a sikerhez hozzátartozik a hála is. Megérdemlem a boldogságot? Megérdemlem a sikereimet? Hát persze, hisz megdolgoztam érte. És hogy mi az első érzés, amikor elérek valamit? A hála. Hálát érzek azért, hogy meg tudtam küzdeni a félelmeimmel és a kis démonjaimmal. Hogy kitartottam.  Hogy képes voltam letenni az asztalra mindazt, amit megálmodtam. Hogy volt erőm küzdeni és voltak mellettem emberek, akik hittek bennem. more “Hálanapló”

Page 3 of 4
1 2 3 4