Tükröm a párom

Hiszem azt, hogy minden tekintetben tükrözzük a sorsunkat. A körülöttünk lévő események belőlünk alakulnak. Egy-egy konfliktusban, vagy félresiklott kommunikációban is mindig szerepünk van. Még akkor is, ha azt első körben észre sem vesszük. Amilyen én vagyok, olyan embereket vonzok. Ahogy a másik viszonyul hozzád, az mindig rólad is szól. Hiszen ahogyan én kommunikálok, úgy kommunikál a másik is. Főleg, ha befogjátok egymás rezgéseit. Így vannak jelen a tükrök párkapcsolatainkban is. Olyan kapcsolatot keresünk, néha tudatosan, néha tudat alatt, aminek tükrét szeretnénk látni. Azt a szerelmet választjuk, amiről úgy gondoljuk, megérdemeljük. Ha például megalázó kapcsolatba kerülünk, az is csak azért lehetséges, mert nem szeretjük önmagunkat eléggé ahhoz, hogy lássuk, nem a megfelelő ember mellett kötöttünk ki. Helyette azt szeretnénk látni, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy jobb ember mellett legyünk. Mert azt gondoljuk, nem érdemeljük meg. Kapcsolatainkban gyerekkori, szülői mintákat viszünk tovább, sokszor negatív érzésekkel, szituációkkal társítva. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, nagyfokú tudatosságra van szükség. Mert minden átírható, ha felismerjük mi az, ami változtatást igényel. more “Tükröm a párom”

Könyvajánló: Laura Barnett Variációk egy párra

Változás, döntések és a realitás. A bonyodalom, ami mindig mindegyikünk életében jelen van. Hiszen onnantól, hogy azt érzed, rátaláltál az igaz szerelemre, az út még nagyon hosszú lehet. A könyv három perspektívából mutatja meg nekünk egy szerelmes pár életútját. 19 évesen egy fiú és egy lány egymásba botlik. Ott, akkor, születik valami kettejük között. És ezt mindketten tudják. Mégis a három történet cselekménye egészen máshogy alakul. Érzéseiket ugyanis befolyásolják sikereik, kapcsolataik és persze döntéseik, melyek következményeket vonnak maguk után. Minden esetben. more “Könyvajánló: Laura Barnett Variációk egy párra”

A konyha és én, na meg a szerepek

Az utóbbi időben rádöbbentem, nem igazán szeretek főzni. Megcsinálom, mert muszáj valamit enni, de nem ez a kedvenc elfoglaltságom. Persze előfordul, hogy kedvem is van hozzá, de az arányokat tekintve ez a ritkább eset. Viszont jobban belegondolva, erről egyik kapcsolatomban sem beszéltem. Sőt. Inkább pörögtem, forogtam, új recepteket kerestem, sütöttem, piacra jártam, hogy mindenből megvegyem a friss hozzávalókat és még újat is tegyek le az asztalra. (A piacra járást különben nagyon szeretem.) Aztán egyszer csak belém hasított az érzés. Tulajdonképpen miért is csinálom én ezt? Miért gondolom, hogy olyan dologba kellene tennem energiát, amit nem is igazán szeretek? more “A konyha és én, na meg a szerepek”

20 tipp a jó házasságért

Végeztem egy kis fejszámolást. 34 éves vagyok. Közel 11 éve vagyok házas és közel 13 éve, hogy egészen pontos legyek 4383 napja élek boldog párkapcsolatban. Egyetlen napját sem bánom az eddig közösen eltöltött időnek, jóllehet túl vagyunk egy-két nehezebb időszakon. 07.07-én ismerkedtünk meg, és pontosan rá két évre ugyanezen a napon házasodtunk össze. A szerencseszámom a hetes. Ezek után gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem hiszek a hetes szám balszerencséjében. Nem  gondolom, hogy a kapcsolatok 7 év után halálra vannak ítélve. Mindössze 7 év lenne egy hosszútávú kapcsolat szavatossági ideje? Vagy csak azért nem fog rajtam az átok, mert nem hiszek benne? Ugyan már. more “20 tipp a jó házasságért”

Page 3 of 3
1 2 3