3 mondat, amit érdemes rendszeresen elmondanod, hogy tényleg szeresd önmagad

Szerintem mindig úgy alakítjuk az életünket is, amilyen színben fel szeretnénk tűnni önmagunk előtt. Minden cselekedetünket, minden körülöttünk lévő eseményt úgy alakítunk, hogy saját magunknak igazat tudjunk adni. Hogy mit szeretnék ezzel mondani? Azt hiszem, a legtöbb dolog a fejünkben dől el és csakis a hozzáállásunkon múlik. Mi alakítjuk ki, milyen emberek vagyunk, és milyennek szeretnénk, ha mások látnának minket. more “3 mondat, amit érdemes rendszeresen elmondanod, hogy tényleg szeresd önmagad”

Ezektől a dolgoktól félünk, amikor valamiben nem merünk cselekedni! De van rá megoldás!

Az egyik legrosszabb érzés szerintem a tehetetlenség mellett a félelem. Miért? Mert olyan könnyen, szinte egyik pillanatról a másikra be tud férkőzni a tudatodba. De nekünk, nőknek még kicsit talán könnyebb, mert ki tudjuk mondani, hogy félünk. El tudjuk ismerni. Valószínű azért, mert kisebb a külső nyomás. Mi nők, a társadalom szerint félhetünk. De gondolj bele, mit érezhet ilyenkor egy férfi, akinek gyerekkora óta azt tanítják, hogy egy férfi erős, bátor és nem fél semmitől. more “Ezektől a dolgoktól félünk, amikor valamiben nem merünk cselekedni! De van rá megoldás!”

Egyetlen gyakorlat, aminek hatására kapcsolatodban pozitív változásokra számíthatsz

Lehet, hogy a kora esti órákban elfogyasztott kávé az oka, de tegnap éjjel nem tudtam aludni. Hajnalig kavarogtak bennem a gondolatok  szerelemről, szakításról, elvárásokról és megbecsülésről. Nem hagyott nyugodni egy kérdés. Hogyan lehetséges az, hogy a legtöbb kapcsolatban az idő múlásával egészen másként tekintünk a partnerünkre, mint a kezdet kezdetén? Miért van az, hogy egyre kevésbé látjuk vonzónak a másikat?  more “Egyetlen gyakorlat, aminek hatására kapcsolatodban pozitív változásokra számíthatsz”

Elégedetlen vagy az életeddel? 5 hatékony módszer, amivel sikeresen változtathatsz rajta!

Semmi sem tart örökké. Egyetlen biztos dolog van az életben. A változás. Ott van benne a búcsú fájdalma, a bizonytalanságtól való félelem, és az údonság ígérete. A legtöbben rosszul viseljük, és hajlamosak vagyunk a  végsőkig ragaszkodni olyan élethelyzetekhez, amelyek már régen nem a boldogulásunkat szolgálják.  Sokszor csak az utolsó utáni pillanatban, külső kényszer hatásásra kezdünk el cselekedni, amikor óriási nyomás nehezedik ránk. Mégis, hogyan lelhetnénk benne nyugalmat, ha egyáltalán nem tudunk felkészülni rá? more “Elégedetlen vagy az életeddel? 5 hatékony módszer, amivel sikeresen változtathatsz rajta!”

Így is lehet újévi fogadalmakat tenni! Változtass, hogy változhass!

Hogy állsz az újévi fogadalmakkal? Én mindig is utáltam őket. Aztán egyszer csak rájöttem teljesen rosszul használom az egészet. Azért nem sikerül évről évre betartanom, amiket szeretnék, mert nem jól kezdek neki. Ezért pár éve kialakítottam a saját kis módszeremet. Nekem bevált, meglátjuk, Neked hogyan tetszik. more “Így is lehet újévi fogadalmakat tenni! Változtass, hogy változhass!”

6 egyszerű ötlet, amivel idén más lehet a karácsonyod! Még mielőtt vásárolni indulnál…

Az utóbbi években valahogy minden nehézség a téli hónapokban talált meg. Aztán tavaly úgy döntöttem, változtatni fogok, és nem engedek semmilyen külső körülménynek. Hiszen rajtam múlik az is, mennyire hagyom, hogy a külső történések hatással legyenek rám. Azt hiszem ekkor indult meg egy elég erőteljes minőségi változás az életemben. Úgy döntöttem, soha többet nem hagyom, hogy stresszes, túlpörgős, túlaggódós legyen az ünnep. Arra gondoltam, segíthet Neked is, ha megosztom veled ötleteimet, hogyan tudtam visszavenni a rohanásból, a sok szorongásból ezekben a hetekben és hogyan teszem még különlegesebbé az idei ünnepet. more “6 egyszerű ötlet, amivel idén más lehet a karácsonyod! Még mielőtt vásárolni indulnál…”

9 gondolat, amit el kell engedned még 2016-ban! Hidd el, így jutsz majd előre!

A december számomra mindig a befelé fordulás hónapja. Ilyenkor számot vetek magammal, az elmúlt évemmel, hogy mit hogyan csináltam. Mi történt velem, merre tartok, mit értem el és még mit szeretnék. A hónap eleje arról szól inkább, hogy lezárjam és elengedjem azokat a dolgokat, amik már nem fontosak számomra vagy nem segítik a fejlődésemet, a másik fele pedig arról, hogy rálássak egy kicsit a jövő évemre, mit és hogyan tervezzek. Mivel úgy éreztem, itt az ideje az elengedéseknek, összeszedtem Neked is, mik azok a gondolatok, amik előre vihetnek. more “9 gondolat, amit el kell engedned még 2016-ban! Hidd el, így jutsz majd előre!”

Az összetartó Yin és Yang

Mindenkiben vannak ellentétek és minden pólusnak van egy ellenpólusa. Azt hiszem, akkor válunk felnőtté igazán, amikor ezt képesek vagyunk elfogadni. Mind magunkban, mind a másikban. Feladatunk, hogy harmóniát teremtsünk az ellentétekben annak elfogadásával, hogy minden változik. more “Az összetartó Yin és Yang”

Hogyan győzd le önmagad?

A kritika sokszor fájdalmasan érinti az embert. De mikor fáj igazán? Mikor vesszük magunkra? Ha mi is igaznak véljük. Függetlenül attól, hogy valóban igaz-e. Sokan azt gondolják, nem szabad odafigyelnünk arra, ha mások bírálnak minket. Én inkább azt vallom, hogy mindig minden esetben gondolkozzunk el rajta. Ha nem igaz ránk, és csak és kizárólag a másiknak van dolga vele, ezért dobta nekünk, akkor úgyis le fog peregni. Ha viszont erősen rosszul érint minket, érdemes megvizsgálni a hozzánk intézett szavakat és kicsit dolgozni vele.  Azaz kikapcsolni az Egót és átgondolni: valóban egy fejlesztendő területemre tapintottak éppen rá? Mert a kritika, ha képesek vagyunk a fejlődés irányát nézni, szárnyakat adhat. more “Hogyan győzd le önmagad?”

Utószezon

Az a fajta ember vagyok, aki mindig mindent az utolsó pillanatra hagy. Még a nyaralást is. Mondanom sem kell, ebből nem kevés kellemetlenségem adódott már, és nem egy kritikát kaptam emiatt. De azért van ennek egy előnye is. A legtöbben már el is felejtették, hogy nyaralni voltak, én viszont egészen mostanáig élvezhettem a szabadságot.  more “Utószezon”

Page 2 of 3
1 2 3