Te hiszel a születés utáni életben?

Nagyon szeretem Dr. Buda László könyveit. Szeretem a látásmódját, azt, ahogyan kommunikál és tisztelem azért, amit a szomatodrámával létrehozott. Ez a módszer ugyanis sokaknak segített már abban, hogy megtalálják betegségeik lelki okait. A minap Mit üzen a lelked? című könyvében találtam egy részt, amit úgy éreztem Veled is szívesen megosztanék. A párbeszédben egy szkeptikus (SzM) és egy hívő (HM) magzat beszélget az anyaméhben egymással. Érdekes, tanulságos és legfőképpen elgondolkoztató beszélgetés arról, kinek mit jelenthet a kollektív egész. Mert bár mindannyian önálló egyének vagyunk, sokaknak lehet olyan érzése, mintha mégis tartoznánk valami nagy egészhez.

Engem elgondolkoztatott azzal kapcsolatban is, vajon hányszor nem merünk hinni megérzéseinknek? Biztosan volt már olyan érzésed, amiről nem tudtad megfogalmazni, honnan jött, egyszerűen csak érezted, mit kell tenned. Mi a helyes út vagy mi a valódi igazság. Mégis sokszor elnyomjuk ezeket a dolgokat azért, mert nem hiszünk ennek a hangnak. De vajon honnan jön ez a belső sugallat? Honnan jön a hitünk? Tartozunk valami kollektív lélekhez? Van bennünk valami közös? Attól, hogy éppen nem élünk át valamit, még képesek vagyunk hinni, hogy túlléphetünk jelenlegi kereteinken? Neked mi a véleményed róla?

Fotó: Brandon Day

“SzM: Te hiszel a születés utáni életben?

HM: Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

SzM:Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

HM: Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt… Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal eszünk.

SzM: Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. A születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. El kell fogadnunk, hogy az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben, amely egyszer csak véget ér.

HM: Szerintem valami biztosan lesz utána. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

SzM: De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér.

HM: Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

SzM:A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

HM: Hát…mindenütt, körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

SzM: Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. Te talán láttad?

HM: Néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet csak ezután vár ránk.”

Fotó: Evan Philip


Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.