Te honnan nézed?

Csengével való beszélgetésem óta (itt) van egy gondolat, ami sokszor eszembe jut: „Hálás vagyok azért, amim van, de tudom, hogy mindig van lejjebb és feljebb is”. Azt mesélte, próbál e szerint élni. Azóta valahogy folyamatosan ez elevenedik meg előttem. Mintha az élet mindig elém hozná, hogy: miért aggódsz a sorsod felől? Hiszen mindenki annyit kap, amennyit el tud viselni. Amennyivel meg tud küzdeni. Azt kell csak kitalálnia hogyan. De vajon tényleg küzdésként kell ezt felfogni?
Egy jó ideje tudom, hogy minden csak hozzáállás kérdése. Tudom, hogy a napom olyan lesz, amilyennek én szeretném látni. Minden attól függ, honnan nézed. Amikor bal lábbal kelek fel és rossz napom van, arra ráerősíteni is tudok, de át is alakíthatok mindent. Csak rajtam múlik, mit hogyan élek meg.

Mondok egy példát. Egyik reggel nagyon rosszul keltem. Valahogy nem az én napom volt. Tudod hogy van ez. Ezek a napok azok, amikor magadra öntöd a kávét, amikor kiborul a laptopra a tea, amikor majdnem elcsúszol a vizes padlón, pedig táblácska jelzi: „Vigyázat, a padló csúszik”. Meg amikor a TOLNI feliratot nem tudod értelmezni az ajtókon. Sorra jöttek a rossz hírek, a bal lépések – szó szerint- és a nap végére már teljesen elegem lett mindenből. Egyszer csak a kezem ügyébe került egy régi riport. Egy kisfiúról szólt, aki nyolc évesen elindult a zebrán a zöld lámpánál, de sajnos nem ért át az úton. Elütötte egy autó. A fiú nyaktól lefelé lebénult. Az édesapa otthon gondozza a lélegeztető gépre kötött gyermeket. Dolgozni nem tud, a felesége elhagyta, így havonta kicsit több, mint harmincezer forintot kap azért, hogy próbál mindent megadni a fiának. Mégsem önsajnálat és szomorúság hatja át a riportot, hanem inkább remény, hit és bizakodás. Ahogyan olvastam a megindító történetet, egyszerre bevillant Csenge mondata. Aztán kéz a kézben megérkezett az „AHA” élmény is. Hiába érted, olykor idő kell, hogy igazán eljusson hozzád. Megtörtént.

 

„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

/ Helen Keller /

 

Aztán jött a következő nap. Elaludtam. Késésben voltam és tudtam, hogy öt percem van elérni a buszt. Ha elrobog előttem, elcsúszik a napom. Nem fogok tudni időben végezni, nem tudom elintézni a teendőimet, el fogok késni a mozi pénztárból és átadják másnak a jegyeket. Ha szerencsém van, és mégis be tudok ülni a filmre, mire kijövök, már minden bolt zárva lesz, így a következő napra maradnak a teendők. Abból az öt percből, ami maradt, egy percet el is vitt ez a gondolatmenet, viszont rádöbbentem, hogy csinálhatom másképpen is. Tehát négy perc alatt elkészültem és vágtattam, hogy elérjem a buszt. Elment. Arra gondoltam, ennyi, most már az egésznek lőttek, úgyhogy bemegyek a kedvenc kis kávézómba és kérek elvitelre egy kávét. Ahogy megízleltem a rizstejes lattét, tudtam, erről fog szólni a napom, hogy a rossz dolgokat átfordítsam jóra. És tudod mi történt? Meg tudtam inni a kávémat anélkül, hogy magamra önteném. A napom valóban elcsúszott, de nem hagytam, hogy maga alá temessen. Mindent elintéztem, amit szerettem volna, csak kicsit át kellett variálni a dolgokat és még jól is éreztem magam közben, mert tudtam, hogy megint túlléptem magamon.

Giulia Bernardelli
Giulia Bernardelli

Hiszem, hogy legyen alapvető célunk, hogy a rossz dolgokból jókat kreáljunk. Lehet, hogy ez is egy akadály volt? Szóval lehet így is küzdeni? Jókedvűen, boldogan, mosolyogva… Mindig van lejjebb, de mi magunk tehetünk azért, hogy lehessen mindig feljebb is.

 

Fotó: Pinterest, Pinterest



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.