Üvegbe zárt ebédszünet

Úgy döntöttem, fütyülök a street foodra, a munkahelyi menzára, és rendelni sem szeretnék. Szeretném kihozni a lehető legtöbbet az ebédszünetekből, következésképpen kezembe veszem az irányítást. Inkább elkészítem otthon, és üvegbe zárva magammal viszem. Tudatosan táplálkozom, éppen ezért nem eszem akárhol. Kár lenne szépíteni, a legtöbb helyen ételízesítőt használnak, ami tele van nátrium-glutamáttal, ízfokozókkal, színezékekkel és még a só is túl sok benne. Egyszóval az esetek nagy százalékában nem azt kapom, amit szeretnék. 

Van megoldás. Az ebédemet egy befőttesüvegbe pakolom, és egyszerűen magammal viszem. Nemcsak költséghatékony, hanem szupertrendi is. A japán bentokultúra egyszerüsített, nyugati változata. Egész kis mozgalom épült köré. Rengeteg követője van. Például én is. És ki tudja, a végén még tökélyre fejlesztem az ebédcsomagolást.

Tudtad, hogy az ételhordozás művészete Japánból ered, és több évszázados hagyománya van?  A Bentó, vagy más néven japán uzsonnásdoboz Európában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Bento egyszerre jelenti magát a dobozt, amibe a falatkákat helyezik, másrészt magát az ételt, amit napközben fogyasztanak.

Mi kerüljön a befőttesüvegbe?  A fantáziádra van bizva, bármit beletehetsz amit szívesen megeszel. Azért van néhány dolog, amit érdemes betartani.  Ha mégis követni szeretnél valamilyen hasznos útmutatást, akkor az alábbiakat könnyű szívvel alkalmazhatod.

fullsizerender-539

Ügyelj az üveged méretére, hogy ne legyen se túl nagy se túl kicsi. Ha okosan pakolsz bele, bőségesen eltelít az is, ami első látásra kevésnek látszik. 

Egy ilyen üveg megtöltésénél az általános szabály a 4:2:1 arány. 4 rész szénhidrát, többnyire rizs, vagy rizstészta. 2 rész protein, ami lehet hal, hús, és tojás stb. 1 rész olyan összetevők, mint a zöldség és a gyümölcs.

Próbálj meg törekedni a színek, ízek, illatok és a látvány harmóniájára is. Készítsd saját kezűleg az ebéded,  és ügyelj a méretre, hogy villával, vagy kézzel könnyen kivehető legyen.

Az sem árt, ha a falatkák étvágygerjesztőek és egyben egészségesek is.

A belevalókat pakold rétegesen az üvegbe, zárd le jól, és tedd éjszakára a hűtőbe. Ha időd engedi, akár pár napra előre is elkészítheted magadnak a saját, személyre szabott befőttesüveg salátádat.

Vigyázz! Induláskor el ne felejtsd magaddal vinni. 

Még valami. A kitartásodra mindenképpen szükség lesz. Ha rákapsz az ízére, hidd el, egy idő után szertartásoddá válik az esti ebédcsomagolás, ami jó ok arra, hogy a későbbiekben beszerezz egy Bento-dobozt. Már jó ideje szemezek eggyel.

Íme az én személyes kedvenceim kezdőknek.  Mivel a kisfiam végig ott sertepertélt körülöttem, némi játékosság is került az előkészületekbe.

fullsizerender-524

Friss zöldfűszeres csicseriborsó saláta retekkel

Hozzávalók (2 adag)

Saláta:

1/2 csomag friss zöldfűszer (pl bazsalikom, zsálya, petrezselyem),

150 g csicseriborsó,

1-2 ek olívaolaj,

1/2 köteg retek,

1 marék bébispenót,

nyers bébirépa,

zöldborsó.

Öntet: 

4 ek citromlé,

6 ek olívaolaj,

1 ek méz,

1/2 ek mustár,

só,

bors.

fullsizerender-538

Elkészítés: A citromlevet, az olívaolajat a mézet és a mustárt összekeverem, sóval, borssal ízesítem és egy literes befőttesüvegbe öntöm. Megmosom és összeaprítom a zöldfűszereket, majd az olívaolajjal együtt hozzáadom a csicseriborsóhoz. Meghámozom és négybe vágom a retket. A bébispenótot is megmosom, a szárát eltávolítom majd lecsepegtetem róla a vizet. Hozzáadom a csicseriborsót az öntethez, a következő réteg a borsó lesz, majd a bébirépa és a retek. Vágezetül rászórom a bébispenótot. Fogyasztásig behűtve tárolom.

fullsizerender-544

Üvegtészta-saláta ázsiai zöldségekkel és friss kaliforniai paprikával

Hozzávalók (2 személyre)

Saláta:

75 g üvegtészta,

1 db pak choi,

50 g bambuszrügy,

2 kis fej gomba,

3 gerezd fokhagyma,

50 g reszelt répa,

1/2 db piros kaliforniai paprika,

1/2 db sárga kaliforniai paprika,

1/2 db zöld kaliforniai paprika,

1 kif fej brokkoli,

egy kisebb darab póréhagyma,

bambuszrügy,

1 ek barnacukor,

1 lime leve

csipet csilipehely,

friss koriander,

3 cm friss gyömbér,

4 ek olívaolaj,

1 ek szezámolaj.

fullsizerender-514

Elkészítés: Az üvegtésztát forrásban levő vízbe teszem és 10 percig ázni hagyom, majd leöntöm róla a forró vizet. Megtisztítom a fokhagymát, az olíva- és szezámolajon a barnacukorral együtt karamellizálom. Erre az alapra dobom az előzőleg megmosott és vékonyra szeletelt pak choi-t, a bambuszrügyet, gombát, répát, póréhagymát és a gyömbért. Hozzáadoma felszeletelt kaliforniai paprika kétharmadát, a maradékot félreteszem. A zöldségeket 15 percig pirítom, majd hozzáadom a tésztát és a forró serpenyőben 1-2 percig összeforgatom a lime levével valamint a csipet csilipehellyel. Egy csatos üveg aljába teszem a tésztát, a tetejére friss koriander és a félretett kaliforniai paprika kerül.

fullsizerender-521

Tortellinisaláta friss bazsalikommal, zöldborsóval és datolyaparadicsommal

Hozzávalók (2 személyre)

250 g tortellini (de lehet cappelletti vagy ravioli is, vagy a kedvenc tésztád bármelyike),

50 g datolyaparadicsom,

50 g zöldborsó,

50 g aszalt paradicsom vagy félig aszalt kotélparadicsom,

1 tk bazsalikomos pesztó,

1 csokor bazsalikom,

1 ek olívaolaj.

fullsizerender-526

Elkészítés: Kifőzöm a tortellinit, meglocsolom az olívaolajjal, hozzáadom a bazsalikomos pesztót, így kerül a befőttesüveg aljára. A következő réteg a félbe vágott datolyaparadicsomoké, ennek a tetejére kerül a zöldborsó. Ezután következik az aszalt paradicsom és legvégül a megmosott, lecsepegtetett friss bazsalikom.

fullsizerender-532

Tojásos szurimis rizssaláta rukkolával

Hozzávalók (2 személyre)

100 g  párolt rizs,

75 g szurimi,

2 főtt tojás,

30 g félig aszalt koktélparadicsom,

50 g rukkola.

fullsizerender-548

Elkészítés: A rizst megpárolom,  ez kerül legalulra a csatos üvegben.  A surimit  apró darabokra vágom, és a rizsre szórom.  A tojást megfőzöm, felszeletelem, ez lesz a harmadik rétegem. Ennek a tetejére kerül a koktélparadicsom. A rukkolát megmosom, lecsepegtetem, ez képezi a legfelső réteget.

fullsizerender-547

 

 

 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.