Van, aki forrón szereti

Amióta gyerekem született azóta van napirendem is. Ehhez tartom magam. Kezdő anyaként egyáltalán nem volt könnyű a megannyi, kéretlen jótanács között szelektálni. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy nevelési kérdésekben csak magamra és a megérzéseimre hagyatkozom. Egyetlen dolgot azonban megszívleltem. Azt az időt, amit a kisfiam délutáni alvással tölt, én is pihenésre fordítom. Eleinte nagyon nehezen ment, mivel ebben az egy órában próbáltam behozni a napi elmaradásaimat. Aztán közel egy év után, az összeomlás szélén beláttam, ez semmi jóra nem vezet. Így lett a délutáni csendespihenő szent és sérthetetlen. Azóta valóságos szertartássá nőtte ki magát.

fullsizerender-730

Ilyenkor teát készítek. Earl Greyt. Sok fajtája létezik. A személyes kedvencem a kusmi teaház orosz Earl Grey válogatása. A párom szerint, persze mindent szeretek ami orosz, és ez nem is áll messze az igazságtól. De leginkább az orosz teát szeretem. A különleges, füstös íze miatt, és a hangulatért, ami a tea kortyolgásakor átjár. Fekete kínai, indiai és ceylon teakevarék a három legfontosabb citrusfélével.  A Kusmi teát még néhány évvel ezelőtt, Párizsban fedeztem fel magamnak, és azóta is abszolút favorit. Éppen ezért mindig tartok belőle otthon egy nagyobbacska adagot, egy csokor rózsa és a kedvenc magazinjaim mellett. A teaház egyébként különösen klasszikus teakeverékeiről és exkluzív teaválogatásairól ismert, amit élénk színű, túlzottan díszes fémdobozokba csomagolnak. Mindegyikért odavagyok, külön-külön.

Processed with VSCO with hb1 preset

Processed with VSCO with hb1 preset

Azt mondják, a tea a “lélek itala”. Ahhoz, hogy megfelelően élvezni tudjam, csönd kell. Egy óra, ami csak az enyém. Ezalatt nem vagyok elérhető. Kávézni társaságban szeretek, de teázni egyedül jó. Nagy fotelba vackolva, meghitt fények mellett. Ilyenkor terveket szövök, álmodozom, rendezem a gondolataimat. Aztán kisimult lélekkel folytatódhat tovább a délután.

fullsizerender-729

Nem kell teamesternek lenned ahhoz, hogy minőségi teát készíts magadnak, az alábbi apróságokkal viszont érdemes tisztában lenned.

Válassz szálas teát a filteres helyett, mivel a filterekbe gyengébb minőségű maradvány teafű kerül. Az áztatáshoz használj teacsipeszt. A teacsipeszbe egy teáskanálnyi mennyiségnél több ne kerüljön, mert ez esetben a tealevelek nem tudnak szépen  kinyílni. Mindig a tealevélre öntsd az előzőleg felforralt vizet.  Az Earl Grey fekete teát 3-4 percnél tovább soha ne áztasd, és ne is kevergesd, mert a teából tannin szabadul fel, ami könnyen keserűvé teheti. Ezért sem ajánlott a teafiltert kicsavarni. Amennyiben erősebb teára vágysz, használj több tealevelet. Fogyaszd a teát frissen. Csak addig jó, amíg forró.

fullsizerender-727

Hozzávalók:

szálas tea (egyáltalán nem macerás) ,

vízforraló,

teatojás, vagy teacsipesz,

egy nagyobb méretű teáscsésze (soha nem lehet egy teáscsésze elég nagy),

citrom,

kandis cukor (aki édesen szereti),

meggylekvár (egy kanál édes lekvár a szájba, amire rászürcsölöd az erős fekete teát).

fullsizerender-732

Ne feledd, nincs olyan zűrös nap, amin egy csésze forró tea ne enyhítene! 



Hozzáaszólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot (spam szűrés) * Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.