Isten a tenyerén hordoz minket, csak néha szeret tapsolni

Érdekes érzés ráérezni az embernek a saját erejére. Ráébredni arra, hogy nem kellenek mások ahhoz, hogy értékesnek, vagy erősnek érezd magad. Persze nem azt mondom, hogy nem jó a visszajelzés, mert jó és szükséges, de azt hiszem, nem ettől leszel igazán boldog. Mert amikor az ember alól kicsúszik a talaj – és ilyen a változások által viszonylag gyakran történik velünk -, nem fog tudni kapaszkodni másba. Mindig magaddal kell a legőszintébb kapcsolatot felépítened, mert saját magadat soha nem fogod cserben hagyni. A bajban mindig lesz kihez fordulni.

Valahogy a mai világban minden olyan gyorsan megy. Az emberi kapcsolatok is teljesen átalakultak. Minden egy perc alatt történik meg, és mindent a világ elé tárunk azonnal, hogy érzéseket váltsunk ki a környezetünkben lévő emberekből. Másokkal foglalkozunk, nem pedig magunkkal, hogy visszajelzéseket kapjunk tőlük, mert nem elég boldognak lenni, mindenki elismerését be szeretnénk zsebelni. Valós kapcsolatok ezek, valós érzésekkel? És mi magunk mennyire vagyunk valósak? more “Isten a tenyerén hordoz minket, csak néha szeret tapsolni”

Page 2 of 2
1 2